Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe 2021-ben

  • narancs.hu
  • 2021. december 12.

Gazdaság

A járvány az 1930-as évek óta a legsúlyosabb gazdasági válságot is előidézte. 

Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait – közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A két szervezet közös közleménye kiemeli, hogy a járvány nem csak az egészségügyi ellátó rendszer működésében okozott zavarokat, hanem az 1930-as évek óta a legsúlyosabb gazdasági válságot is előidézte, amely miatt sokaknak még nehezebbé vált ellátásuk finanszírozása.

„Minden kormánynak azon kell lennie, hogy azonnal helyreállítsa és felgyorsítsa erőfeszítéseit, hogy az emberek hozzáférhessenek az egészségügyi ellátáshoz, anélkül, hogy anyagi következményektől kellene tartaniuk”

– fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Juan Pablo Uribe, a Világbank egészségügyi, táplálkozási és népesedési igazgatója arra hívta fel a figyelmet: a világ kormányainak nehéz döntéseket kell meghozniuk, hogy szűkülő pénzügyi környezetben fenntartsák és növeljék az egészségügyre fordított költségvetési keretet.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.