Közelít a százhoz a visszaadott állami plecsnik száma

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 25.

Hírnarancs

Ördögűzést javasol Kukorelly, dagad a lovagkereszt-visszaküldési botrány, közben csöndben átszabják az igazságszolgáltatást. Hírek.

Űzzünk ördögöt!

Olyan gyorsan rövidülnek a nappalok, ahogy felpörög a visszaadottlovagkereszt-számláló, legalábbis ez lehet az érzésünk így augusztus utolsó hétvégéje felé közeledve. Holnap a jó öreg napkorong 5:55-kor kezdi meg szokásos munkáját, a másik számláló pedig per pillanat, vagyis csütörtök este 18:30-kor 92-n áll. Bár az MTI nem tudósít a visszaadáshullámról (talán megvárják a kerek számot), és persze Áder János is hallgat, mégis ettől hangos a sajtó. Kukorelly Endre például a nol.hu virtuális hasábjain szólította meg a Főhöst (?), és tett egy javaslatot arra, hogy mindenki kezdje magán az ördögűzést, különben rámegy a haza. „Senki nem ördög, mindenkiben van ördögi” – állítja az író.

Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője is visszaadta a maga keresztjét, Áder János „dugja – hogy mást ne mondjak – a többi közé!”, írta a rendező, miután felidézte, hogy Hitler szuper autópályákat épített. Levelét eddig több mint ezren osztották meg a Facebookon.

false

 

Fotó: Kallos Bea/MTI

Megkérdőjelezhetetlen dolgok

Áder János nem szól, ő megteheti, Lázár János viszont kénytelen volt mondani valamit az ügyről a soron következő, hatvanadik kormányinfón. Ez sikerült neki: „Vannak olyan teljesítmények, amelyek megkérdőjelezhetetlenek.” De – és most jön a legjobb rész – nem mindenben ért egyet Bayer „szabadszájú” publicisztikáival, és amúgy is csak végrehajtotta felettese, Áder döntését. A kurva anyját, szokta mondani ilyenkor a Főhös, de mi csak azt mondjuk: sag schon!

Azt azért jegyezzük meg, hogy a mostanában publicisztikának nevezett Bayer-baromságokat az sem olvasta, aki felterjesztette őt a díjra. Pintér Jolán, a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökhelyettese – az elnök nem is tudott helyettese akciózásáról, derült ki korábban – ma is úgy gondolja, jól tette, amit tett, számára csak a Gulag a fontos, mondta a Népszabadságnak.

LSD az ivóvízben

No, de vannak ennél fontosabb dolgok is, például az, hogy a Fővárosi Vízművek bármikor LSD-t csempészhet az ivóvízbe – ez áll a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egyik plakátján. Az ellenplakátkampányra 22 milliót gyűjtöttek össze eddig adományokból, ebből kijön 400 óriásplakát, 400 citylight, 100 ezer A4-es plakát és ugyanennyi A3-as matrica, írja a hvg.hu. A párt összesen 30-40 üzenettel készül. A kormányinfón Lázárt ezekről a plakátokról is kérdezte a Népszava, a miniszter meglepő válasza az volt, hogy tetszenek neki a plakátok, hiszen „a humor és az irónia is hozzátartozik a politikához”. Van egy olyan sejtésünk, hogy ez a mondat is plakáton fogja végezni rövidesen.

false

 

Fotó: Magyar Kétfarkú Kutyapárt/Facebook

Új bíróság

Egy törvényjavaslat szerint módosítások jönnek az igazságszolgáltatásban: új bíróságokat hoznak létre, létrejönne például egy új szervezet közigazgatási bíróság néven, „a jövőben itt határozhatnának például a Nemzeti Bank, a Médiatanács, a Közbeszerzési Döntőbizottság és még egy rakás más állami intézmény döntéseinek jogszerűségéről”, írja a 444.hu. Az Országos Bírósági Hivatal hivatalosan sem támogatta a tervet, mert a lépés veszélyezteti a bírói függetlenséget és korrupciós kockázatot is hozhat, állítja a portál. Lázár Jánost erről is kérdezték a kormányinfón, szerinte ez egy sima szakmai kérdés. Lázár a „teljes hülyeség” szókapcsolatot is használta a témában adott válaszában, nyilván az irónia és a humor jegyében.

Shiny Happy People

Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, aki a jóistennek, a szerencséjének és Orbán Viktornak köszöni a gyarapodását, tartalmasan töltötte vakációját.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.