Jégfölde

„Nahát, neked is ez az uszodád?” – kérdezi tőlem a Reykjavíki Nemzetközi Irodalmi Fesztivál szervezője a Vesturbæjarlaug fürdő pénztáránál, és ezzel két legendát is igazol a helyi jellegzetességekről. Egyrészt, hogy az izlandiaknak sokkal inkább törzsfürdője, mint mondjuk törzskocsmája vagy kávéháza van – másrészt, hogy az uszodában mindig találkozol ismerőssel.

Akármelyik évszázadról legyen szó, tudomány és fantasztikum úgy tűnik, előszeretettel adnak randevút egymásnak itt Izlandon, a természet és az emberi test titkainak beavatottjai pedig nemcsak a kódexekben őrzött ősi sagáknak, de a kortárs izlandi irodalomnak is gyakori vendégei.

Hasonlóan az ikertornyok leomlásához, minden izlandi tűpontosan emlékszik arra, éppen hol volt és mit csinált, amikor 2008. október 6-án az izlandi miniszterelnök a bankszektor válságáról szóló nyilatkozatát azzal fejezte be: „Isten óvja Izlandot” – és ami után gyakorlatilag napok alatt ripityára tört a nagy izlandi álom.

Izland mindig is élen járt a megújuló energiaforrások hasznosításában – az ország teljes elektromos áramszükségletét geotermikus és vízerőművek fedezik –, az egyik legfontosabb, szinte kimeríthetetlen energiaforrását azonban csak az utóbbi néhány évben fedezte fel igazán mind saját maga, mind a világ számára: ez pedig nem más, mint az izlandi táj.

Akkor ismételjük el Izlandról a legfontosabbakat! Alapterület: Magyarország / Összlakosság: 1,5 Debrecen / Nyelv: Ótünde / Népviselet: Hipszter / Népzene: Posztrock / Növényzet: Moha / Állatvilág: Macskák / Éghajlat: Deal with it / Közhangulat: Boldogság.

Képzeljünk el egy országot, ami nagyjából úgy néz ki, mintha Mordort úgy ezer évvel ezelőtt hobbitlelkű tündék vették volna kezelésbe, és ugyan a füvesítésnél még nem nagyon jutottak tovább, ellenben annyi szépséggel, szeretettel, művészettel és cukisággal hintették be az egész szigetet, hogy a híresen mostoha időjárás és a fél évig tartó éjszakák ellenére a világ bármely táján tízből kilenc megkérdezett egyszer szeretne eljutni ide életében.