Munkáshitel nem vashitel – van pár furcsaság a fiataloknak kínált olcsó kölcsön körül

Gazdaság

A kormány várakozásai alatt maradt eddig a Munkáshitel keretében felvett összeg, a nem törlesztők aránya viszont elindult fölfelé – igaz, az MNB utólag jelentősen korrigált ezeken az adatokon. 

A jövő tavaszi választást megelőző osztogatási kampány nyitólövésének is volt tekinthető a pályakezdő fiataloknak kitalált Munkáshitel, amelyet tavaly ősszel jelentettek be. A kezdeti remények nagyok voltak, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tavaly novemberben 500 milliárd forintnyi hitelkihelyezésről beszélt, ami idén januártól 300 ezer fiatalt érinthet a következő két évben, 2025-ben és 2026-ban. (Igaz, amikor erről tartott előadást, még ugyanezzel a hévvel azt is mondta, hogy fordulóponthoz érkezett a gazdaság, a szeptemberi mélypont után az utolsó negyedévben már 0,7 százalékos növekedést várnak, ami idén az első negyedévben 1,1 százalékra, a második negyedévben 2,4 százalékra, majd a második félévben 4 százalék fölé emelkedik, idén pedig 3,4 százalékra. A valóságot ismerjük: jó, ha nulla fölött lesz.)

Pedig nem tűnt rossz ötletnek a 17-25 éves, kifejezetten nem továbbtanuló fiatalok számára kínált pályakezdési kölcsön, hiszen előtte ugyanezen korosztály számára nyílt meg az szja-mentesség is. És a promócióba példa nélkül maga a miniszterelnök is beszállt, aki a 70 ezer érettségizőnek írott szokásos üdvözlőlevelében idén júniusban azt írta, hogy aki a középiskola elvégzése után rögtön munkába akar állni, akkor az igénybe is veheti a munkáshitelt.

A Munkáshitelt a 17 és 25 év közötti fiatal dolgozók idén január 1-jétől vehetik fel. Legfeljebb 4 millió forint kamatmentes, ingatlanfedezet nélküli, szabad célú (vagyis bármire fordítható) kölcsön 10 év futamidővel. Kizáró ok csak a büntetett előélet, a rossz adósbesorolás, vagy 5 ezer forintnál nagyobb köztartozás. Feltétel még a hiteligénylés időpontjában és azt megelőzően legalább 3 hónapos folyamatos tb-jogviszony, rendszeres jövedelem. Kaphat kölcsönt vállalkozó, és az is, aki csak heti 20 órában dolgozik. Vállalni kell a hitel felvétele után 5 évi magyarországi tartózkodási helyet és munkát. Ha a fiatal külföldre megy, vagy munkanélkülivé válik, akkor megindul a kamatozás, az addigi kamattámogatást pedig egy összegben vissza kell fizetni.

A törlesztésnél a gyerekvállalás is előny: a terhesség 12. hetétől a kölcsön törlesztése szüneteltethető 2 évig, ráadásul ez a lehetőség örökbefogadással is biztosított. Az anya második gyermeke megszületése vagy örökbefogadása után tartozása felétől, a harmadiknál pedig annak egészétől megszabadul. Ilyen esetben is úgy működik azonban a dolog, hogy kérvényezni kell a banktól az állami támogatás lehívását. A kölcsönkérelmek elbírálását a feltételek alapján a folyósító pénzintézetek végzik, a kamatmentesség természetesen azt jelenti, hogy a teljes költséget az adófizetők állják.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.