Balatonföldvár „megsarcolja” a betelepülőket

  • narancs.hu
  • 2025. október 7.

Kis-Magyarország

A Balaton-parti települések közül elsőként Balatonföldvár alkotott helyi rendeletet a „helyi önazonosság védelméről” szóló törvényre hivatkozva. Szó sincs azonban a túlnépesedés megakadályozásáról, nem titkoltan a pluszbevétel lehetőségét látták meg a jogszabályban.  

„Magyarországon a mintegy 3100 településből 2000-nek csökken a népessége, 1100-nak viszont nő, és köztük 300-400 település van, ahol ez problémákat okoz. Ilyen a budapesti agglomeráció, a Velencei-tó és a Balaton környéke, valamint egyes nagyvárosok környéke, e települések jogi eszközöket kapnak a probléma kezelésére” – indokolta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a törvény júliusi bevezetését. Ezt követően több balatoni településvezető nyilvánította ki Csopaktól Fonyódon át Siófokig, hogy nem kívánnak élni a jogszabály adta lehetőséggel, azzal, hogy korlátozzák a betelepülést. Az Alsóörsöt vezető Hebling Zsolt azonban már hónapokkal ezelőtt üdvözölte a törvényt, mondván, települése lélekszáma elérte a kívánatos határt, a közműkapacitásuk is véges, a község élhetőségének megőrzése érdekében megfontolják a betelepülést korlátozó intézkedések bevezetését.

Százmilliókat várnak

Alsóörsöt azonban végül „beelőzte” Balatonföldvár, ahol az október 2-i testületi ülésen arról döntöttek:

novembertől az ingatlanvásárló magánszemélyeknek 2 százalékos betelepülési hozzájárulást kell fizetniük, ingatlanértékesítés esetén pedig háromlépcsős elővásárlási jog lép életbe.

Első körben a várost, második körben a telekszomszédot, végül a településen ingatlantulajdonnal rendelkező bármely magánszemélyt illeti ez meg. Vagyis  egy ingatlan adás-vétel novembertől csak azt követően jöhet létre, ha ezek közül egyik sem kívánja az eredeti adásvételi szerződésben szereplő áron megvásárolni.

Balatonföldvár lakosságszáma évtizedek óta 2300 körüli, de miközben a 60 év felettiek száma nő a főleg a fővárosból ideköltöző időseknek köszönhetően, a 14 éven aluli gyermekeké az elmúlt 5 évben 70-nel csökkent – hallottuk a balatonföldvári képviselő-testület ülésén, ahol Herényi Károly alpolgármester (független) ezt a tendenciát riasztónak minősítette. De az ülésen az is kiderült, hogy nem ez az elsődleges indoka, amiért a polgármester a képviselők elé terjesztette a betelepülési hozzájárulás bevezetéséről szóló javaslatot. „Elsősorban az önkormányzat saját bevételének a növelése a cél – mondta Holovits Huba polgármester (Fidesz-KDNP). – Balatonföldvár befogadó település, nem akarjuk se végzettséghez, se például büntetlen előélethez kötni, vagy testület elé citálni (mint más településeken) azokat, akik ide akarnak költözni. A következő években azonban 500 új lakóingatlant adnak át a városban, ha ezekbe beköltöznek, másfélszeresére nő a lakosság száma. Két százalékot kérünk, ez egy ingatlanközvetítői jutalék nagyságrendje, ha ezt neki megfizetik, akkor fizesse meg az önkormányzatnak is akár az eladó, akár a vevő. Százmilliós nagyságrendű éves bevételt várunk, ennyivel többet tudunk fordítani a közfeladataink ellátására. Az elővásárlási jog pedig óriási, eddig nem volt lehetőség nem csak a város, hanem a helyi lakó- és üdülőingatlannal rendelkező lakosok számára is. Tavaly 150-160 olyan ingatlancsere történt a városban, amelyik az önazonosság védelméről szóló törvény hatálya alá eshetett volna, ha tehát a következő évben csak 100 ilyennel számolunk, az már akár 200 milliós bevételt is hozhat, tekintve, hogy egy családi ház átlagértéke ma Földváron 100-200 millió forint.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.