A WHO figyelmeztet: a tesztelések visszaesése miatt nehezebbé válik az új vírusváltozások kimutatása

Katasztrófa

A vírus továbbra is "hihetetlenül nagy méretekben kering világszerte".

Nehezebbé teszi a koronavírus új változatainak kimutatását az, hogy világszinten csökken a tesztelések és genetikai elemzések száma – jelentette ki csütörtökön Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványügyi szakértője. Maria van Kerkhove aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy

a vírus továbbra is "hihetetlenül nagy méretekben kering világszerte", és a jövőben tovább mutálódhat".

Eközben pedig "megszűnőben van az a képességünk, hogy kövessük világszerte a variánsokat és az alvariánsokat, mert csökkent a nyomon követés" – mondta van Kerkhove.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója ismét hangsúlyozta, hogy bár már látszik a világjárvány vége, továbbra is fenn kell tartani az ellene folytatott harc stratégiáit. Tedrosz, aki videokapcsolat segítségével vett részt a sajtótájékoztatón New Yorkból, ahol az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vesz részt, kijelentette: a világ most kezdi megpillantani a fényt az alagút végén, de még nem tartunk ott. "Az, hogy látjuk a végét, még nem jelenti azt, hogy ott is vagyunk" – mondta. Bár a Covid-19 okozta halálozások heti száma csökkenőben van, a majdnem tízezer még mindig nagyon sok, amikor ezek többségét megelőzhetnénk – jelentette ki a főigazgató.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.

A legpocsékabb támadva védekezés

Utoljára évekkel ezelőtt a 83-as trolin, a Horváth Mihály térnél hallottunk ahhoz hasonló érvelést, amellyel a minap egy roma származású fideszes fővárosi képviselő és országgyűlési képviselőjelölt (egyúttal az erzsébetvárosi Fidesz alelnöke) előállt. Hajdan a rajtakapott zsebes, miután visszakézből lekevert egyet az áldozatot figyelmeztető utasnak, hirtelen felháborodással megjegyezte: „Mi van, bazeg, az a baj, hogy cigány vagyok?”

Orbán Viktor előremenekül

Közvéleményünk nem csekély hányadában erős a meggyőződés, hogy az elmúlt ciklus, vagy inkább az elmúlt 16 év kormányzati, országirányítási, legszélesebb értelemben vett politikai munkája során számos olyan esemény fordult elő, amely felvetheti néhány jól körülhatárolható büntetőjogi tényállás megalapozott gyanúját, az elévülési időn túl és innen is.

Ki bírja tovább?

Szerepét vesztett törvényhozás, az elnök személyes érdekeit szolgáló és a politikai ellenfeleit üldöző vádhatóság, gyanús elfogultságú bíróságok, megfenyített egyetemek, a demokrata vezetésű nagyvárosok büntetése, ha kell karhatalommal, a smúzoló nagyvállalatoknak kedvező szabályozás, és oligarchák, oligarchák minden bokor alján… A filmnek, amelyet Donald Trump pörget, fájdalmasan ismerősek az epizódjai.

„Ez már nem 1.0-s megoldás”

A kormánypárt egy professzionális roma adatgyűjtési és mozgósítási projekt révén a 2026-os országgyűlési választás befolyásolására törekszik. 53 választókerületben kezdődött meg e „munka”. A roma vezetők mindezt cáfolják.