Van, ahol még az egészségügyi dolgozóknak sem jutott koronavírus elleni oltás
A WHO szerint addig nem kellene harmadik oltások beszerzésén gondolkodni, amíg vannak, akik nem jutottak még egyáltalán vakcinához.
A WHO szerint addig nem kellene harmadik oltások beszerzésén gondolkodni, amíg vannak, akik nem jutottak még egyáltalán vakcinához.
Bocsánatot kért a miniszterelnök, amiért túl korán oldották fel a korlátozásokat
Az illető nem volt beoltva.
De ez még nem tömeges oltás: a kiemelten veszélyeztetett betegek kapnak, ha kérnek.
Van ok az aggodalomra. Most maximum csak fellélegezhetünk egy kicsit.
A Pfizer tudományos vezetője nyilatkozott.
De a kormány is számol a negyedik hullámmal, úgyhogy mindenkit arra kérnek, oltassák be magukat.
Több mint egymilliárd tengeri állat pusztulhatott el a 40 fok feletti hőmérséklet következtében.
Japánban folyamatosan romlik a járványhelyzet.
A román kormány lelövetné a lakott területre merészkedő, agresszív példányokat.