Vannak országok, ahol még az egészségügyi dolgozóknak sem jutott koronavírus elleni oltás

Katasztrófa

A WHO szerint addig nem kellene  harmadik oltások beszerzésén gondolkodni, amíg vannak, akik nem jutottak még egyáltalán vakcinához.

Ismét növekszik a járvány halálos áldozatainak száma, miközben a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa kezd dominánssá válni, és számos ország még nem jutott annyi védőoltáshoz sem, hogy egészségügyi dolgozóit be tudja oltani. Ezért egyes országoknak addig nem kellene koronavírus elleni frissítő oltások beszerzésén gondolkodniuk már beoltott lakosaik számára, amíg más államok nem jutottak még vakcinához – jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

„A delta mutáns futótűzként terjed a világban, újabb csúcsértékeket előidézve a fertőzöttek és a halálesetek számában” 

– mondta Tedrosz. Közölte, hogy az elsőként Indiában azonosított variánst már a világ 104 országában mutatták ki.

 „A Covid-19-oltások globális elérhetőségét tekintve hatalmas egyenlőtlenségek és aránytalanságok vannak. Egyes országok és régiók több millió frissítő oltást rendeltek, miközben más államok még nem jutottak elegendő vakcinához az egészségügyi dolgozók és a kockázati csoportokba tartozók immunizálásához sem” – hangoztatta a WHO főigazgatója. Különösen a Pfizer és a Moderna amerikai gyógyszergyártó cégeket emelte ki, amelyek frissítő oltásokkal látnak el olyan országokat, ahol már egyébként is magas a beoltottak száma. Kijelentette, hogy a vállalatoknak ehelyett a szegény országok vakcinával való ellátását segítő Covax programot kellene támogatniuk.

Soumya Swaminathan, a WHO kutatója mindezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az Egészségügyi Világszervezet eddig még nem látott bizonyítékot a frissítő oltások szükségességére azok számára, akik már megkapták valamelyik vakcina mindkét adagját. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a frissítő oltás szükségessé válhat.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.