Békéscsabán árulni kezdték a Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeit. A mezőhegyesiek tiltakoztak, közben úgy tudjuk, Lázár János a kisvárosba megy tárgyalni.
A csákvári telepen csaknem 13 ezer állat tartható. A felcsúti polgármester cége az utóbbi hónapokban számos épületet is renovált itt, sőt újat is épített. Íme.
Biogazdálkodó céget alapított szülőfalujában az egyik leggazdagabb magyar, Kovács Gábor, aki egy talajmegújító technológiát ismerő szakembert bízott meg a gazdaság vezetésével. Szántani nem fognak, csak vetni és aratni. Kovács a termelőszövetkezetbe is belépett Székkutason. Az utóbbihoz tartozó egykori tanyaközpontban, Kakasszéken örülnek Kovács érkezésének.
Fura történet, ahol egymásra rakódik kisvárosi mutyi, antiszemitizmus, szkítatudat, a szakrális Pilis és az eleven emlék. Mit kezdhet ezzel egy városvezetés?
Állovagrend, áldoktorik és kamu párt jelzi annak a magát professzornak nevező tanár elmúlt éveit, aki a Narancsnak nem tudta igazolni végzettségeit – de most főiskolát alapítana Sümegen.
Hóman-ellenszobrot állítottak az Eleven Emlékmű civiljei Székesfehérváron. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet egy újabb emlékezetpolitikai baklövésre. Ebből még balhé lesz.
Egy szívtranszplantációra váró férfi és gerincbeteg felesége vált földönfutóvá egy szövevényes ingatlanszélhámosság miatt. A kicsalt pénzt – valószínűleg nem függetlenül az újságírói érdeklődéstől – végül visszakapták a károsultak, és a nyomozás is beindult fél év huzavona után. A megkárosított házaspár állapota azonban az elmúlt fél év szenvedései miatt tovább romlott.
Lemondásra szólították fel, majd kizárták Haszilló Ferencet, aki szíve szerint kivégzett volna pár liberális politikust. De ez már a múlt: a Fidesz újra partnere a polgármesternek.
Lezárultak a jogi vizsgálatok a békéscsabai tanácsadós mutyiban, az eredmény elképesztő. Kettős könyvelés, zavaros útiköltségek, szerződés nélküli kifizetések. Feljelentés jön.
Siófokon több helyi politikus cége is önkormányzati megbízásokból és előnyös bérleti szerződésekből gazdagszik, de jól járt egy „közeli” vállalkozó is. Minderről egy dokumentum szól.
Ellentmondásos ítélet született a székkutasi tsz-elnök ügyében, aki több éve úgy mentette meg a szövetkezetet, hogy azért most elítélték. A feljelentő Lázár János volt.
Drámai tüntetés volt tegnap Békés megye déli csücskében, ahol az eddig remekül működő ménesbirtok került veszélybe a kormány politikája miatt. A helyszínen ott voltunk mi is.