Fogyatékkal élő, mozgássérült, Down-szindrómás emberekkel mutatta be új mezét az NBII-es focicsapat

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 9.

Sport

„A foci mindenkié!” – fogalmaz a Kozármisleny FC új kampányában. 

Rendhagyó módon, nem játékosaival, hanem a szurkolói sokszínűséget megtestesítő fotóalanyokkal, így például fogyatékkal élő emberekkel mutatta be az NB II-ben szereplő Kozármisleny FC az új mezét – vette észre a 444.hu

Facebook-bejegyzésük szerint sokan sokfélék vagyunk, mégis ugyanúgy kötődünk a sporthoz. „Hisszük, hogy a foci mindenkié. Ezért ki tudná jobban bemutatni új összeállításunk, mint az, aki mindig ott van a lelátón és aki nap mint nap megküzd az élet aprónak tűnő, olykor mégis embert próbáló kihívásaival?”. 

A fogyatékkal élő emberek mellett a kampányban szerepeltetve vannak a Down-szindrómával élők, a mozgásukban korlátozottak, a roma származásúak, a látássérültek és a hallásérültek is, nyugdíjasok, gyerekek, autisték, valamint férfiak és nők is. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.