Kikapott a férfi vízilabda válogatott az elődöntőben

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 9.

Sport

Végig szoros volt a mérkőzés, végül egy góllal vereséget szenvedtünk Horvátországgal szemben. 

 

A magyar férfi vízilabda válogatott kikapott a párizsi olimpia elődöntőjében Horvátország válogatottjától. Az első negyed végén még döntetlen volt az állás (3-3), majd egy rövid időre megszereztük a vezetést, de a horvátoknak sikerült fordítaniuk és növelni az előnyüket. Folyamatosan 1-2 gólos hátrányban voltunk, a polósok ezt a hátrányt igyekeztek ledolgozni, de túl sok volt a kihagyott lehetőség. Végül 9-8 arányban kapott ki a csapat. 

 
A horvát Marko Zuvela (j) a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vízilabdatornájának elődöntőjében játszott Magyarország - Horvátország mérkőzésen a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 9-én. Horvátország 9-8-ra győzött. Fotó: MTI/Kovács Tamás
 

Ez azt jelenti, hogy a 2020-as tokiói olimpiai játékok után idén Párizsban is bronzéremért játszhat a férfi vízilabda válogatott. A vasárnapi mérkőzésen az Egyesült Államok lesz az ellenfél. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.