Válság az ajkai intenzíven: úgy tudjuk, az orvosok is felmondtak

  • -vdp-
  • 2018. szeptember 20.

Kis-Magyarország

Több forrásból is megerősített információnk szerint az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán dolgozó valamennyi orvos – összesen öt – felmondta munkaviszonyát az intézményben.

Mint ismert, a magyarnarancs.hu-n is beszámoltunk róla, a kórház intenzív osztályán korábban dolgozó nővérek is valamennyien beadták a felmondásukat. A főigazgató ekkor ugyan feltöltötte a létszámot, nyugdíjból hívtak vissza nővéreket, a gyerekosztályról is „delegáltak” munkatársakat, illetve „bérnővéreket” foglalkoztatnak.

Az intenzív osztályon öt orvost foglalkoztatnak. Ők huzamos ideje, többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben, összeszokott orvosgárdáról van szó. Négyet közülük vállalkozóként alkalmaznak, az osztályvezető főorvos viszont közalkalmazott, ő munkaszerződéssel kötődik a kórházhoz.

Frissítés: Az intenzív osztályon szakvizsgájuk szerint aneszteziólógus és intenzív szakorvosok dolgoznak, így van ez Ajkán, a Magyar Imre Kórházban is. Ők altatnak a műtőben és ügyelnek az osztályon is. Kis kórház lévén, nincs lehetőség a kétféle szakorvosi munkát külön választani. Több megyei kórházban is ez a gyakorlat. Tehát Ajkán az intenzív osztály öt aneszteziólógus és intenzív szakorvosa adta be kollektíven a felmondását.

Információink szerint több napja valamennyien felmondták a vállalkozói, illetve munkaszerződésüket. Egyik informátorunk szerint az is közrejátszott az orvosok döntésében, hogy a tapasztalatlan nővérgárda megnehezítette a szakmai feladatok maradéktalan ellátását.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

Mivel mindkét jogviszony tartalmazhat kitételeket a felmondási időre vonatkozóan, az orvosok feltehetően még ellátják feladatukat a kórház intenzív osztályán. De hogy meddig, arról jelenleg nincs információnk.

A Magyar Imre Kórház főigazgatójának, Nagy Zoltánnak ezúttal is elküldtük kérdéseinket. Az alábbiakra várunk választ:

„Megerősíti-e a hírt, hogy az intenzív osztályon dolgozó valamennyi orvos felmondott?

Biztosított-e jelenleg a szakszerű ellátás az osztályon?

Hogyan és mikor kívánja pótolni a hiányzó orvosgárdát?

Érez-e bármilyen személyes felelősséget a csoportos felmondások miatt?”

Amennyiben a főigazgatótól választ kapunk, azonnal tájékoztatjuk olvasóinkat.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.