KOmplett

Még mindig a jók, bár tényleg nehéz válogatnom, túl sok van, ami azt jelentheti, elégedett és boldog vagyok. Illetve: hogy annak kellene lennem. De nekem a jó kicsit kevés – emiatt érzem néha elátkozottnak a természetem. Mindig a kirobbanóra, az elementárisra vágyom, csak az mozgat meg, attól érzem, hogy vagyok, hogy érdemes bármit is csinálnom.

Tipikus angliai tél. Nincs hideg, de beállt valami furcsa színű, otthon nem ismert árnyalatú köd, és esik az eső. Ülök a ház ebédlőjében, néha kimegyek a télikertbe cigizni, mellettem a kandallóban ég a tűz. Már az ötödik Karácsonyom itt, kimenekülök az otthoni tébolyból.

Az első két szőrmémet ajándékba kaptam, és évekig pihentek molyirtó-kazettákkal elbarikádozva a gardróbom mélyét. Az ezüstróka boa a nagyi meglepetése volt. Valódi klasszikus darab, megvan a feje, a farka, a kis karmos lábai.

Diótörőnek most van a szezonja, láthatjuk 3D-ben, sőt a napokban megjelent a régi diafilmváltozat képeskönyvben is. Nekem az egész gyerekkoromat beárnyékolta ez a mese, minden évben megnéztük bábszínházban, operában, volt, hogy egy napra mindkettő kijutott, és a végén a mamám ezzel próbált elaltatni is. Feltételezem, hogy későbbi rémálmaim valahonnan innen eredeztethetőek…

Emlékszünk a Grease című film végére, mikor a boldog pár egy csodásan felturbózott álom-autóval elindul az égbolt felé? Nos, volt egy olyan érzésem, hogy Winkler Nóra eleve innen startol. Útközben vagyunk, állomások között, és nem tudjuk (se én, az olvasó, se Nóra, a sorok írója), hogy hová is tovább, de az biztos, hogy az irány jó.

Gondolom, sokak életében eljön az a pillanat, mikor nem érzik elég vonzónak és kívánatosnak magukat. Ez főleg télen tud borzalmas lenni, hiszen ilyenkor a vastag öltözékek miatt a fegyvertárunk egy jó része kiesik a játékból. Nekem például egyik legfőbb ékességem a karcsú bokám, amit ilyenkor bundás csizma (vagy vékony csizma és ormótlan lábszárvédő takar), a kardigánok, zakók bűne, hogy nehéz kiemelni a csinos derekat, a dekoltázs villantása magában rejti a meghűlés veszélyét, hajunkat tönkreteszi a nedvesség és/vagy a mindent lenyomó meleg sapka.

Koncertekre a Tabánba jártunk, Takáts Tamásra, Deák Billre, a Pecsa sörkertbe Minire, akkoriban rajongtam Török Ádámért, én is olyan dalokat akartam írni, mint a hé, hó, itt a gőzhajó, parton négerek visszaintenek, satöbbi. Tényleg, Satöbbire is jártunk a Lángba, nagyon viccesnek tartottam a szövegeiket, persze ma már nem annyira.

"Feküdtem egy szál bugyiban egy konyhaasztalon, a hasamra szemceruzával már felrajzolt Magyarország-térképpel. És akkor jött Oroszország megtestesítője, Wahorn, a gázcsővel. Marjai Judit lakásában voltunk, a sorozat címe Gáz van babám lett, alig tudtuk befotózni, úgy röhögtem végig, amikor András fenyegető fejjel közeledett."

Csak kicsit tematikus, és eléggé személyes. Leírva nem hangzik túl jól, hogy ajánlok könyvet és filmet, cukrászdát és divattervezőt, hogy mesélek eseményekről, plusz felvillantok jeleneteket eddigi életemből. Pedig elég jó lesz.