A jó nekem valamiféle alapállapot, abból kell kiindulnom, startolnom, nem a jobb, hanem a megrázó, felrázó, zsigeri felé. Éppen ezért könnyen zuhanok a másik végletbe: padlóra tesz, kiüt, ha nem történik meg a csoda. Olyankor meglep az önsajnálat, a depresszió, és a környezetem nem érti, mi ez az egész. Ha túl sok dolgom van, az a baj, ha túl kevés, az. De közben azért remekül érzem magam, ezek miatt:
2. Az új utak - képletesen
Régóta vártam a változásokra, és idén szerencsére el is indultak azok. Volt színházi bemutatóm (Macskadémon), vezettem aukciót, csomó új feladatot kaptam, olyan lehetőségeket, melyeket kevesen. Teli volt az év izgalmas fellépésekkel, a zenekarom úgy néz ki, fixálódott. De az igazi öröm számomra a kreativitásom újjáéledése volt. Eljutottam egy regény felééig, kialakult egy újverseskötet váza, nyakig vagyok egy új színdarabban, ilyesmik. Megismerkedtem idén sok izgalmas művésszel, akik szintén megnyitottak bennem valamit. Még át sem látom igazán, mi mindent kaptam egy év alatt: próbálom feldolgozni, rendszerezni mindezt, és úgy érzem, jól haladok. Sok kiváló designerrel is együtt működtem – mindegyik egy külön poszt lesz, de szuper volt Német Anikóval (Manier) divatbemutatókon részt venni, Tóth Virággal (Kék ló) őrületeket szervezni, Zoób Katival együttműködni a Textúra kiállításon (Verebics Kati és én nyitottuk meg aztán), Szilas Ritával (La Masni) dolgozni.
3. Utak – a valóságban
Szerencsére idén is sokat tudtam távol lenni, nagy élmény volt Hamburg, szeretnék egy kicsit ott is élni, még nem tudom, hogyan oldom meg, de majd kitalálom. Jó volt Bázelban, a már említett Padovában, de itthon is a fesztiválokon (főleg a hülyékkel Kapolcson, a zuhogó esőben, de erről majd még máskor), a Szigeten, Szigligeten, Beánál a Balatonon, szeretek mozgásban lenni, bár 2011 nem volt olyan szinten járkálós, mint az előtte levő évek, mikor tényleg csak napokra lehetett engem a fővárosban megtalálni. Ami még feledhetetlen volt, az Krapanj picike szigete Horvátországban, két és fél hét egy művésztáborban. Na és a wellness-napok…
4. Önismeret
Idén – egy terapeuta barátnőm hatására – belevágtam a tanulásba is, mentálhigiénés szakember szeretnék lenni első körben, aztán majd meglátjuk. Eddig nem éreztem szükségét, hogy bármit is koncentráltan tanuljak, éppen elég volt az a sok dolog, ami amúgy is megtalált, de rádöbbentem, nagyon fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat. Valami újat (minden eddigitől gyökeresen különbözőt) szeretnék. Egyik nap, valamikor tavasszal arra ébredtem, hogy kicsit kudarcos az az életforma, aminek felépítésébe eddig szinte egy életet feccöltem. Hogy nem tesz maradéktalanul boldoggá, ami beállt, szinte belekövesedett a napjaimba. Persze a jó részeit szeretném megtartani (főleg az időbeosztásom szabadságát, hogy addig alszom, ameddig akarok, és mindig minden az én határozott választásaimon múlik), de jó lenne valami új motívum, egy erős újdonság, ami kifordítja a gondolkodásmódomat. Ehhez első lépcsőként jó a tanulás, és fontos az önismeret. Nekem nagy hibám, hogy nem tudok rendesen kiállni magamért: ez ügyben máris komoly lépéseket sikerült tennem. Érzem a változást, érzem, ahogy új erő kerül bennem, és azt is, ez hogyan csúszik, lopakszik bele a szövegeimbe: mind az újságírói, mind a szépírói tevékenységembe, és ennek nagyon örülök.
5. Magány és barátok
Megtanultam végre egyedül lenni (erről még írok), boldogan töltöm magammal az időt, olvasással, lazító gyakorlatokkal, az örökös fürdőzéssel, megszerettem, hogy bizonyos dolgokat nem én irányítok, hanem engem irányítanak ezek, és el tudom engedni magam, teljesen. Példaképeim a macskák: akik teljesen és kérdések nélkül el tudnak lazulni, de aztán egy fél másodpercen belül totál éberek lesznek. És csak ösztönből barátkoznak. Idén kiiktattam nagyjából minden zavaró tényezőt, és erősen figyelek a belső megérzéseimre: itt is kiállok magam mellett, még ha igen sokszor ez fájdalmas is mind magamnak, mind a környezetemnek. Nem akarok már mindenkinek megfelelni, és rácsatlakozni a többiek hangulatára. És érdekes módon ez nem csupán elvitt mellőlem embereket, hanem meg is szilárdított már meglévő kapcsolatokat…
A shit-lista legalább ilyen terjedelmes lenne, de nem szeretném lelombozni magamat, ezért egyszerűen kihagyom. Nulla szót arról, mennyire gyűlölöm, ami az utóbbi másfél évben a politikában történik, hogy először érzem mélyen, hogy élhetetlen helyen vagyunk, valódi (és életveszélyes) idióták között. A listán kitenne vagy negyven pontot az egész. Volt egy magánéleti tragédia is idén, erről nem tudok írni, és mindennek ellenére próbálom szinte szuperül érzem magam – a rosszra meg nem is gondolni… Javaslom ezt a hozzáállást mindenkinek. Fő idolom, Dirk von Lowtzow is megénekelte egyik kedvenc Tocotronic dalomban: Harmonie ist eine Strategie…
