Karafiáth Orsolya

Solveig, azaz Sara-Ko-Mara, azaz nem, elnézést, Fleur… vagyis inkább Flexie Belle 27 éves, és állandóan a neten lóg.

A negyedik JazzFest Budapest nyitókoncertjén fellépő 55 éves muzsikus nem csak Izrael legismertebb jazz-zenésze, és a világ legjelentősebb bőgőseinek egyike, de kiváló komponista és énekes is.

Rímeit és merész szóképeit, kifacsart mondatait egyre inkább a színpadi műveire tartogatja, legutóbb épp a Budaörsön bemutatott Cyrano de Bergeracban gúnyolta ki önmagát, noha nem is kellett.

Rostand darabját 2019-ben a londoni Playhouse Theatre számára írta át Crimp, most ennek a még sokkal szabadabb feldolgozását (Várady Szabolcs fordításának Závada Péter esett neki) tette színpadra Pelsőczy Réka.

Tervezve, vagy éppen tervezetlenül, de olykor csak egy szövegtenger áradásának a legvégén áll össze a kép, ahogyan ezt a két most ajánlott, nagyon is különböző mű mutatja.

„Mintha lekéstem volna a saját temetésemről, minimum három héttel. (…) Önkritikai kiadás.”

Mindig meglep, milyen sokan vesznek részt a kreatívírás-kurzusokon, azaz hogy mennyien szeretnének íróvá válni még ma is, amikor az olvasók száma látványosan fogy.

Alíz és a dédnagymamája a jelenben él, de a jelen olyan, mint a fakéreg: bevonja a múltat.

A román apától és horvát anyától (mindketten magyar állampolgárok voltak) Bécsben született Ylla (Koffler Kamilla) életműve elsősorban fotótörténeti szempontból érdekes.

Mielőtt bárkit traumatizálna a tény, hogy megint és ismét és újra itt egy könyv az öröklődő családi traumákról, rögtön leszögezem: igenis lehet még újat mondani a témáról.

Tizedik alkalommal rendezték meg az összművészeti produkciót, ahol a kiválasztott műalkotásokhoz egy-egy szöveg készül, amelyet monodrámaként tárnak elénk.

A február talán a legalkalmasabb hónap arra, hogy valóban mindenféle olvasmány a kezünkbe kerüljön az önéletrajztól a tanulmányköteten át a klasszikusokig.