Nekikezdek még e felületen régi vágyamnak, a Projekt 52-nek is. Különös olvasó vagyok, több szempontból is. Több interjúban megkérdezték már tőlem, mi a kedvenc regényem, ki a kedvenc íróm. Sosem tudok erre válaszolni, átnézve ezeket a régi megnyilvánulásokat arra jöttem rá, hogy mindig azért lelkesedem teljes erővel, amit nemrég olvastam, a többire (még igazán jelentős remekművekre is) egyszerűen nem emlékszem, nem ugranak be hirtelen. De ami éppen kéznél van, abban benne vagyok teljesen. Olyan tökéletesen azonosulok egy-egy szereplővel, vagy az adott szituációval, hogy a saját személyiségem teljesen a háttérbe szorul ilyenkor. Sajnálatos módon ezt kiterjesztem a környezetemre is: ők is szereplők lesznek egy általuk nem ismert világban. Így azért nehéz. Ráadásul rendkívül széles skálán mozognak ezek az olvasmányok: a krimitől a szociográfiáig, a gyerekkönyveken át a hatalmas, nagy ívű romantikus regényekig. Ezért kitaláltam, hogy kiválasztok ötvenkét művet egy év minden hetére egyet), és megfotóztatom magamat a mű által felém sugárzott lelkiállapotban. Magam sem tudom, mi lesz ebből a végén, az első öt kísérlet már készen áll. Aztán a képekhez kis esszé készül, vallomás az íróról és a könyvről…
Karafiáth Orsolya
Helló!
Csak kicsit tematikus, és eléggé személyes. Leírva nem hangzik túl jól, hogy ajánlok könyvet és filmet, cukrászdát és divattervezőt, hogy mesélek eseményekről, plusz felvillantok jeleneteket eddigi életemből. Pedig elég jó lesz.
