KOmplett

Kellemes karácsonyi rémálmokat!

KOmplett

Diótörőnek most van a szezonja, láthatjuk 3D-ben, sőt a napokban megjelent a régi diafilmváltozat képeskönyvben is. Nekem az egész gyerekkoromat beárnyékolta ez a mese, minden évben megnéztük bábszínházban, operában, volt, hogy egy napra mindkettő kijutott, és a végén a mamám ezzel próbált elaltatni is. Feltételezem, hogy későbbi rémálmaim valahonnan innen eredeztethetőek…

Horváth Viktor új verses mesekönyve (?) mégis borzongatóan jó, és eredeti, amit szívből ajánlhatok kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Játékos, sodró, különös verselésű kötet ez, hozzám nagyon közel álló humorral. Nem fogom agyonidézgetni, de például ilyesféle csemegékre számíthatunk, mint itt, a diót-kereső részben:

 

Útra kelt a mester, elment Indiába,

a Krakatuk nem volt ott, úgyhogy hiába;

(…)

A következő volt az ősi Egyiptom,

de ott a kalifa azt mondta: - Én nem t’om.”

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedvenc figurám természetesen a hősnő, Marika, ezért is öltöztem a bemutatón hosszú hálóingbe, és egy Egérkirály is akadt: Viktornak hozta egy olvasója ajándékba.

 


 

 


 

 

 

 

Horváth Viktornak ez már a harmadik könyve, a nagy sikerű másodikról, egy török korban játszódó regényét én méltattam a Mancsban.

 

 

 


 

A Diótörő egy egészen más jellegű, másképp érdekes munka: „Lehet, hogy azért szeretem Hoffmannt – mondta a szerző, mikor az alapműről kérdeztem - mert nem gyerekkoromban találkoztam vele. Azok, akiket gyerekkorukban a Diótörővel traktáltak, nagy eséllyel egy életre megutálták. Ebből is fakad a nagy kérdés: mi a gyerekirodalom és mire jó ez a találmány? Az én viszonyom a témához egészhez intim. Rettentően vonzódom ehhez a stilizált, fülledt, biedermeier világhoz, látom benne a sok beteges elfojtást meg aberrációt, de ezzel együtt fontosnak érzem. Hiába, a civilizáció és művészetek története is valami evolúciós anomália története. Az irodalomé főleg. És ennek a történetnek kitüntetett pillanata a 19. századi romantika Hoffmannal a kellős közepében. A hagyományhoz próbáltam sehogy nem viszonyulni, úgy akartam átírni, hogy a mai olvasónak jól érthető legyen, tehát elsősorban az eredetire koncentráltam - ez persze nem jelenti azt, hogy akaratomon kívül nem hatott rám valamilyen feldolgozás.”

 

 


 

 

„Nekem sincsenek gyerekkori emlékeim – szólt hozzá a kötet illusztrátora, Vincze Luca Fanni - így paráim sem a Diótörőtől, számomra a Diótörő a változás hangulata. Vagy inkább hangulati ív. Amikor semmit sem sejtünk, és hirtelen egy nap alatt megváltozik az életünk, megeshet, hogy akár dimenziót is váltunk, és reggel már egy egész más életet élünk, mint Marika, vagy éppen Diótörő. A történet karácsonykor játszódik, olyankor minden kiszámítható, túlcsorduló és giccses, imádom!” Nos, a képek igazán meglepőek! A cukros-mázos, émelyítő borító nagy becsapás, mert belül kifordul minden, különösen torz és mégis cuki, egyszóval baljósan bájos világba csöppenünk. Kicsit elcsodálkoztam, mikor megtudtam, hogy az illusztrátor még csak tizenkilenc éves. „Luca a lányom osztálytársa – magyarázta Viktor - a lányommal akartam csináltatni, de rémes volt, nyeklett-nyaklott, és amikor végképp tisztáztuk, hogy nem, akkor véletlenül ott volt Luca, és viccből megkérdeztem tőle, hogy megcsinálja-e a rajzokat. Nem tudtam, hogy ő is rajzol, és most baromi büszke vagyok - én fedeztem fel. Illetve fogom felfedezni, mert nyilván rengeteget kell még tanulnia, de azt hiszem, ilyen irányban akar felvételizni.”

 

 

 

„Fantasztikus lehetőség volt ez számomra – mondja Luca - Az utóbbi egy év alatt megszoktam, hogy folyamatosan illusztrálok, és örömömet lelem a képek rajzolásában – akárhány éves is vagyok. A rajzolás szeretetét grafikus-fotográfus dédapámtól örököltem. Ő megvakult egy baleset következtében, és azt hiszem most én fejezem be az ő félbehagyott életművét. Van otthon egy tömb, teli az ő rajzaival, gyakran nézegetem őket. Eszméletlenül tehetséges volt, ha vannak példaképeim, ő az elsők között van. Sok tekintetben hatott rám Tim Burton is. Mikor elolvastam a Diótörő kéziratát, egyből a Karácsonyi lidércnyomásra asszociáltam: ez a mese határozta meg ugyanis keserédes kamaszkorom hangulatát. Akarva akaratlanul megjelent a rajzokban ez a horrorisztikusan bájos hatás. Gyerekkoromban imádtam Zdnek Miler, azaz a Kisvakond rajzolójának történeteit és képeit. Próbáltam úgy rajzolni a képeket, hogy közben gyerekfejjel gondolkodtam, így visszaidéztem az általam kedvelt rajzfilmek hangulatát, többek közt Gémes József, Csupó Gábor, John Kricfalusi, vagy Jamie Hewlett figuráit. Jelenlegi mesterem pedig ifj. Ficzek Ferenc pécsi képzőművész, ő tanítja nekem az illusztrálás fortélyait, amiért nagyon hálás vagyok.”

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most két kommentelő megnyerheti a könyvet a Jelenkor kiadó jóvoltából! Csak kommentelni kell, és annyit írni: Mariska. A játék vasárnap este zárul, hogy a könyveket még Karácsony előtt megkaphassa a nagy, vagy az egészen kicsike!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.