40 nap után, élve kerültek elő a kolumbiai gyerekek
A repülőszerencsétlenséget csak ők élték túl a dzsungelben. Az uitoto törzsből származnak, testvérek.
A repülőszerencsétlenséget csak ők élték túl a dzsungelben. Az uitoto törzsből származnak, testvérek.
De nem hagyja abba a tiltakozást.
A kormány szerint egyházak közötti ügyről van szó, Kirill pátriárka volt oly szíves közreműködni és áldását adni.
Az ukrán titkosszolgálat egy hangfelvételre hivatkozik, norvég szeizmológusok meg számolgattak.
A rendőrség a férfit elfogta. Egyelőre nem nyílvánították terrorakciónak a támadást.
Miközben az „megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját”.
Az orosz befolyást vizsgáló törvény miatt.
A Washington Post által közölt a „Pentagon-iratokból” kiderül, az európai hírszerzés továbbította a CIA-nak az információt.
Az ukránoknak már konkrét megfejtésük van rá, melyik orosz alakulat műve a katasztrófa, de még az is lehet, hogy a Krímben fellépő vízhiány végsősoron a megtámadott országot segíti.
Harminc olyan személyt választanának ki, aki havi 1600 fontot (686 ezer forintot) kaphat két éven keresztül.
Az európai kutatás azt is megmutatja, hogy a magyarok 64 százaléka elégedetlen a kormány válságkezelésével.