Macron: Franciaország még több fegyvert küld Ukrajnának
A frissen újraválasztott francia elnök telefonon egyeztetett az ukrán államfővel.
A frissen újraválasztott francia elnök telefonon egyeztetett az ukrán államfővel.
Az egész régióban támadnak, de nem tudják áttörni a védelmi vonalakat.
Ismét összeszólalkozott az elnök és a környezetvédő.
Mert az növelné az atomháború kockázatát.
Erről Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter egy pénteki interjúban.
A londoni bíróság a csődtörvény megsértése miatt hozta meg ítéletét az egykori teniszcsillag ellen.
Szerinte a fegyverszállítmányok Ukrajna védekezését segítik.
Vira Hirics halálhírét Vitalij Klicsko kijevi polgármester jelentette be.
Eddig csak háborús helyzetek okoztak ilyen kimaradást. Aztán jött a koronavírus.
Az ENSZ közlése szerint kétszer annyi haláleset történt, mint 2020-ban.
A szervezet egyelőre mérlegeli a helyzetet.
Az ukrán elnök a Time magazinnak nyilatkozva arról beszélt, hogy két hónap alatt megöregedett.
Sebesültek és orvosok rekedtek az épületben.
A hidegháború óta gyakorlat a delfinek hadi kiképzése. Most a fekete-tengeri flotta védelme lehetett a feladatuk.