Naponta menekültek ezrei térnek haza Ukrajnába

Külpol

Erről Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter egy pénteki interjúban.

Faeset az ntv hírtelevíziónak elmondta, hogy meredeken csökken a Németországba érkező ukrán háborús menekültek száma - a hatóságok a márciusi napi tizenötezer ezer után napi kétezer menekültet regisztrálnak -, és sokan már vissza is tértek hazájukba.

Hozzátette: az orosz támadás képei félelmetesek, de a harcok az ország keleti részére koncentrálódnak, és érthető, hogy visszatérnek emberek, például nők, akik a hadseregbe bevonult felnőtt fiaikat hagyták hátra.

Mint mondta, a német kormány tudomása szerint Lengyelországból naponta csaknem húszezer menekült tér vissza Ukrajnába. "Tudjuk, hogy közülük sokan korábban Németországban voltak" - emelte ki Nancy Faeser.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

A miniszter elmondta, hogy a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség eddig 390 ezer ukrajnai háborús menekültet vett nyilvántartásba. Kiemelte, hogy a menekültek tényleges száma jóval nagyobb lehet, mert csak a csoportosan, szervezetten, vonattal érkezőket regisztrálják, a saját autójukkal vagy más módon érkező ukránok pedig nem kerülnek be a menekültügyi nyilvántartásba.

Rámutatott, hogy a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak Németországban, és csak utána kell menedékjogot kérniük. Addig maguk dönthetik el, hogy hová mennek, és az állami segítség helyett fordulhatnak rokonokhoz, barátokhoz, menekülteket segítő önkéntesekhez.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Ugyanakkor a szociális támogatás, a közpénzből finanszírozott ellátás és elhelyezés feltétele a menekültügyi regisztráció, és a szövetségi kormány igyekszik is előmozdítani a folyamatot, legfőbb célja, hogy minden menekültről készüljön fényképet és ujjnyomatot is tartalmazó regisztráció - mondta a német belügyminiszter.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.