Egy macsó ország macsó vezetői még a gendertudósoktól is féltik a hatalmukat

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. aug. 15., 09:05
kommentek
11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem tudnak mit kezdeni azokkal a férfiakkal és nőkkel, akik természetesnek veszik a nemi egyenlőség gondolatát, és hajlandóak tenni is érte.

Nem fogok belemenni abba, hogy mit jelent az egyetemi autonómia, sem abba, hogy az miért fontos. Arról sem szeretnék írni, hogy mi a MAB (Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság) feladata, miért jött létre és miért fontos ennek az államtól való függetlensége, mint ahogy arról sem, hogy hogyan lehet Magyarországon elindítani egy szakot és azt kinek, mikor, hogyan és miért van lehetősége megszüntetni.

Abba se szeretnék belemenni, hogy hogyan működik a felsőoktatási intézmények finanszírozása, végül pedig azt a ziccert is kihagynám, hogy van-e, kell-e összefüggésnek lennie az egy-egy szakra járó emberek száma és annak működési engedélye között, mert nyilván nincs, illetve a dolog ennél kicsit talán összetettebb. Érdemes végignézni az ELTE BTK szakjait, rögtön látszódni fog, itt bizony bőven több oka lehet annak, hogy egy szak működik, mint az, hogy hány hallgatójuk van. Lehet, hogy inkább a határvadászok szükségességén kéne inkább elgondolkodni.

Néhány elég kellemetlen gendertényen viszont, illetőleg azon, hogy milyen szarul is állunk világviszonylatban nemi egyenlőség terén, azért érdemes lenne kicsit elidőzni, csak hát ez bő két hónapja már megtörtént akkor, amikor Azt hisszük, tenyerünkön hordozzuk a nőket, de közben a tenyerünkkel nyomjuk őket agyon címmel írtam már egy Lelki betevőt.

Szóval bőven lenne miről tanulni, bőven lenne mit megérteni azzal kapcsolatban, hogy az hogy lehet, hogy miközben a két nem közötti biológiai eltérések csekély mértékűek csupán, addig társadalmi szinten a különbségek horrorisztikusak.

Ezek pedig, akárhogy is nézzük, akárhonnan is jöttünk, tények.

Szóval itt nem hitről, nem ideológiáról, hanem egy társadalmi jelenségről van szó, és ez még akkor is így van, ha Novák Katalin, Semjén Zsolt és Hollik István ezt nem akarják megérteni, vagy úgy tesznek, mintha nem értenék.

De vajon miért ennyire kellemetlen, ha Magyarország olyan ország, amiben lehet a társadalmi nemekről egyetemi szinten is tanulni? Miért ilyen nehéz megérteni, hogy a gender és annak tanulmányozása nem arról szól, hogy az emberek meg akarnák változtatni a biológiai nemüket.

Miért ilyen kellemetlen, ha Magyarország lépéseket tesz a nemi egyenlőség felé?

Hát egyrészt azért, mert egy macsó kultúra, egy macsó társadalom hatalommal rendelkező férfiúi nem akarnak veszíteni privilegizált, de egyébként képességeik alapján nem feltétlenül megérdemelt helyzetükből. Egy macsó, patriarchális társadalom nem tud mit kezdeni sem az egyenlőséget értő, azt elfogadó és azt tettekkel is támogató férfiakkal, sem pedig az egyenlőségért küzdő nőkkel.

Másrészt azért, mert, ahogy a nemi erőszak sem a szexről, hanem a hatalomról, de még inkább a félelemről és a komplexusokról szól, úgy a mostani történet sem önmagában a gender szakról, de még csak nem is feltétlenül az egyetemi autonómia csorbításáról szól, nem.

Hanem a hatalomról. És még inkább a félelemről és a komplexusokról. Fitogtatni kell tehát úton-útfélen a hatalmat és az erőt, nehogy kiderüljön, hogy emögött is ott a rettegés az ellenkező véleménytől és a hatalom elvesztésétől, a rettegés az egyenlőségtől és a nemi egyenlőségtől.

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. aug. 15., 09:05
kommentek
11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Lelki betevő
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 11
    rworse
    2018. augusztus 16., csütörtök 07:07
    Orgyán megint tematizálja a közéletet.
  2. 10
    Kovacs
    2018. augusztus 15., szerda 21:18
    A pimaszt most azért írtam két szövel, hogy fonetikusan is átérezd mondanivalóm súlyát.
  3. 9
    Kovacs
    2018. augusztus 15., szerda 21:11
    8: Okay. Korrigálok. Egyesek hosszú ideig és szívósan tudnak félni.
    De még pimasszabbul: Vannak olyan népek, akik ilyen esetleg hátha félős diktátorokat választanak, hogy legyen mitől rettegni. Mert az is olyan izgalmas, hogy most üldöző leszek vagy üldözött.
  4. 8
    tiszapolgári
    2018. augusztus 15., szerda 20:52
    7: Csakhogy hosszú ideig és szívósan tudnak félni.

    Már amelyik. Nem sok diktátort tudnál mondani, aki esténként békésen tért nyugovóra. Annál több olyat, aki rettegve, az ágy alá is benézve.

  5. 7
    Kovacs
    2018. augusztus 15., szerda 19:56
    A diktátorok félelemből vegzálják népüket. Szegény, szegény diktátorok. Csakhogy hosszú ideig és szívósan tudnak félni. Persze, ők félnek, mi meg rettegünk, hogy már megint mitől félnek. Így megy ez.
  6. 6
    yoyo
    2018. augusztus 15., szerda 19:55
    aranyosak vagytok.
  7. 5
    rworse
    2018. augusztus 15., szerda 19:00
    yoyo

    De, félelem. Jobb félni, mint megijedni alapon. Ezt Orbán 2002-ben tanulta meg. Meg 2014-15-ben.
  8. 4
    tiszapolgári
    2018. augusztus 15., szerda 17:35
    3: Ez nem félelem a hatalom részéről.

    Nem félelem, hanem rettegés.
  9. 3
    yoyo
    2018. augusztus 15., szerda 14:52
    Ez nem félelem a hatalom részéről.
    Sajnos a rettegő hatalom is téves és önáltató képzet az ellenzéki oldalon.
    És hasonlóképpen nem igaz a másik véglet, hogy a hatalom esetleg elbizakodott volna.

    A hatalom pontosan úgy viselkedik, ahogy az erejével visszaélő viselkedik, minden lehetséges módon kimutatja, hogy mindent megtehet, és nem is rest megtenni bármit, ha az érdekei úgy szolgálják..
    Mindent gyalázhat, tilthat, büntethet, ami a hatalma bázisának tekintett "többségi normalitáson" kívül esik, ami azzal szemben kritikus, ami az azon kívül levőket képviselni próbálja.

  10. 2
    kanálgép
    2018. augusztus 15., szerda 12:18
    Kicsit előreszaladt az értelmiség. Nem lehet elszakadni a társadalomtól. Annak semmi értelme, hogy J. Butler és D. Haraway magyar változataiként próbáljanak időszerűtlenül tevékenykedni, mikor még egyetlen valamire való nőmozgalom sem volt, az összes érték kutatás szerint a Maslow piramis legalján tengődünk. Ahol nincsenek szakszervezetek, nők a parlamentben, és így tovább. Szóval jöjjenek vissza 100 év múlva, mikor ez az ország ott tart majd, ahol Hollandia 30 évvel ezelőtt.

Komment írásához vagy regisztrálj

Blog

még több cikk