Földrengés volt egy görög szigeten
A rengést Híosz és Ikária szigetén, valamint az Égei-tenger törökországi partjai mentén is érezni lehetett.
A rengést Híosz és Ikária szigetén, valamint az Égei-tenger törökországi partjai mentén is érezni lehetett.
Szombat hajnalban heves vihar volt a spanyol rendezvényen, a szél letépte az egyik nagyszínpad alkatrészeit.
A legfrissebb mérések alapján a tó vízállása jelenleg 60 centiméterrel alacsonyabb az aszályos időszakra betárazott maximális nyári vízszinthez képest.
Annyi a fertőzött a területen, hogy a hatóságok lezárták a vasúti és légiközlekedést is.
A hatósági ellenőrzés során határértéket meghaladó szennyeződést mértek.
Pontosabban azóta, hogy létezik erre vonatkozó adatgyűjtés.
A roncsokra az Alpokban bukkant rá egy túravezető munka közben.
Vasárnapra néhány fokot enyhül az idő.
A Mol történetének eddigi legnagyobb karbantartása kezdődik, ami két hónapon át tart, több ezren dolgoznak rajta.
A Gyáli út és az Ecseri út közötti területen.