Bettina Göring: „Már nem szégyellem az örökségemet, de a gyógyulás sosem ér véget”

Sorköz

Mit érthet meg egy tizenéves a „klánja” sötét múltjából? Le lehet-e tenni az évtizedekig cipelt családi örökség terhét? Hogyan segíthetik egymást a gyógyulásban az áldozatok és a gyilkosok leszármazottai? A náci katonai vezető, Hermann Göring unokahúgának könyvbemutatóján jártunk.

„Én egy ismert náci család leszármazottja vagyok. Hermann Göring unokahúga” – mondja tárgyilagosan Bettina Göring a mellette ülő izraeli férfinak, aki erre őszinte érdeklődéssel fordul felé. „Aha. Akkor ez a találkozás már önmagában is egy dokumentumfilm, nem igaz? Mert lehet, hogy a te nagybácsikád gázosította el az én nagyszüleimet. Wow! De mi rendben vagyunk. Mi jól vagyunk. Mi egy különleges világ vagyunk ebben az univerzumban” – mosolyog Bettinára a férfi és megöleli. Majd elmeséli, hogy sokáig nem tudott jó szívvel nézni egyetlen német emberre sem, de aztán lettek német barátai, és sokat dolgozott azon, hogy elmúljanak a rossz érzései.

„Ma már sokan együttéreznek a németekkel a bűntudatuk miatt” – jegyzi meg Bettina.

A fenti párbeszédet az On the spot alkotói, Cseke Eszter és S.Takács András rögzítették néhány éve Izraelben, a felvételt pedig Bettina Göring magyarul most megjelent könyvének, a Drága bácsikámnak a budapesti közönségtalálkozóján láthattuk. A náci Németország második leghírhedtebb emberének, Hermann Göringnek az unokahúgát tizenkét évvel ezelőtt, Cseke Eszterék Diktátorok gyermekei című dokumentumfilmjéből ismerhette meg a magyar közönség.

A CEU-n rendezett csütörtöki eseményen az On the spot alkotói arról beszéltek, hogy a filmjükben egykor megszólaltatott leszármazottak teljes tagadásban, vagy álomvilágban éltek,

egyedül Bettina Göring volt az, akin már az első találkozásuk idején látszott: dolgozik azon, hogy jobban megismerje sötét múltú nagybátyja történetét,

és a tagadás-önvád örvényéből kikeveredve elinduljon a gyógyulás útján.

 
Megtelt a CEU nagyterme Bettina Göring látogatására
Fotó: Dusza Erika
 

A közönségtalálkozón Bettina elmesélte: tíz éves kora körül tudatosult benne, ki is volt a nagybátyja. A gyerekkorára úgy emlékszik, hogy a kollektív családi bűntudat nyomasztó árnyékában nevelkedett; a család egyes tagjai Göring tetteinek totális elhallgatását, míg mások a megkérdőjelezhetetlen felmagasztalását választották menekülőútnak.

Mindeközben Bettinát egyre inkább emésztette a belső vívódás:

elfogadja vagy elutasítsa az örökölt múltat?

Tizennégy éves volt, amikor apjával úgy összeveszett, hogy elmenekült otthonról, barátoknál lakott, nem tért haza. Majd fiatal felnőttként Amerikába ment, ahol a hippimozgalom szabadsága, a baloldali kommunák és az indiai ásramok békéje ideiglenes menedéket nyújtottak számára. Aztán egy idegösszeomlás után rá kellett döbbennie, nem kerülheti el a szembenézést nemcsak Hermann Göring, de a család többi tagjának múltjával sem.

Aztán teltek az évek, évtizedek. Bettina a Diktátorok gyermekei forgatása után kezdett el igazán belemélyedni a „Göring klán” (ahogy ő emlegeti a tágabb családot) történetébe. Így született meg tavaly, Melissa Müllerrel, számos ismeretterjesztő könyv szerzőjével közösen írt könyve, a Der Gute Onkel: Mein verdammtes deutsches Erbe, amely alig egy évvel később – elsőként idegen nyelven – magyarul is megjelent, Drága bácsikám Elátkozott örökségem címmel (Open Books).

A vaskos kötet Göring unokahúgának személyes hangú múltfeldolgozása, ugyanakkor komoly tudományos kutatómunkát végeztek a családi emlékek, anekdoták hitelességének alátámasztására.

„Melissa mindennek utánajárt”, dicsérte szerzőtársát Bettina, s amint az a könyvből is kiderül, több németországi, valamint osztrák, angol, amerikai és holland levéltárakban, magánlevelezésekben, hagyatékokban kutattak a részletek után. Miután elkezdték a kutatást a könyvhöz, számos részletre csak akkor döbbent rá Bettina.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.