Hónapok óta nem takarítanak védőnői helyiségeket Érden
Az egyik mellékhelyiség annyira koszos, hogy az anyukák nem mernek hozzányúlni semmihez.
Az egyik mellékhelyiség annyira koszos, hogy az anyukák nem mernek hozzányúlni semmihez.
A célja, hogy támogassanak egy helyi lelkészt missziós munkájában.
Nem könnyű a román határ közelében lévő toldiak élete. Nincs más, csak a közmunka, háziorvos is csak öt kilométerre van, az odajutás pedig nehézkes. A TikTok és a YouTube világa nyújt menedéket a fiataloknak, jóllehet a szüleik szeretnének mindent megadni nekik.
Kitüntetést is ad neki.
Macron partnereit hívta meg egy csúcstalálkozóra, hogy az „európai biztonságról” egyeztessenek.
Magyar Péter üzent Hadházynak: szerinte el kellene döntenie, hogy akar-e kormányváltást.
Egy évvel az ügy kirobbanása után sem tudhatjuk, kinek a hatására engedték el K. Endrét.
A rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, mégis azt kommunikálja: „Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést.”
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezen felül nyolc ingatlannal és több mint egymilliárdos megtakarítással rendelkezik.
Hiányolja a kisebbségek jogaira vonatkozó részt az első fejezetből.
A megállapodásban egyelőre nem látta a garanciákat Ukrajna érdekeinek védelmére.
Az emberek nem dönthetnek az orbáni rémálomról.