Novák Katalin: Nincs relevanciája, hogy a kegyelmi ügyben kinek javaslarára, nyomásra vagy nem nyomásra döntöttem

  • narancs.hu
  • 2025. február 17.

Belpol

Egy évvel az ügy kirobbanása után sem tudhatjuk, kinek a hatására engedték el K. Endrét. 

A Londonban megrendezett konzervatív ARC konferencián érte el a Telex Novák Katalin korábbi köztársasági elnököt, aki az éppen egy éve kirobbant kegyelmi ügy miatt mondott le, majd később egy civil szervezet vezérigazgatójaként tűnt fel. Mint állította, abban a hiszemben adott kegyelmet K. Endrének, hogy nem élt vissza a rábízott fiatalok kiszolgáltatottságával. 

Mint mondott hozott egy döntést, ami nem volt jó, ennek konzekvenciájaként pedig lemondott.

A döntést ő hozta, innentől pedig nincs relevanciája, hogy kinek a javaslatára, nyomásra vagy nem nyomásra döntött.

A felelősséget vállalta. Magyarán továbbra sem tudjuk, kinek a hatására engedték ki a pedofil bicskei igazgató helyettesét, aki a bántalmazások eltussolásában vett részt. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.