Orbán Viktor szerint „időre és harcra” van szükség „fegyverletétel és behódolás” helyett
Legalábbis az uniós pénzek megszerzését illetően.
Legalábbis az uniós pénzek megszerzését illetően.
Több mint 40 ember vesztette életét, az elnök döntése alapján azonban a katasztrófa nem indokolja a szövetségi erőforrások bevonását.
Ferenc pápa temetésének napján a kulturális programokra vonatkozó szabályok nem módosulnak.
Magyar Péterék közzétették az első negyedévre vonatkozó átláthatósági jelentésüket.
Valójában szó sincs az önkormányzat és a lakók kéréseinek figyelembevételéről.
Az amerikai elnök nem örül a Kijiv elleni „szükségtelen” légitámadásoknak.
Az egyenruháját „nem megfelelően” viselő készenléti rendőr a keddi hídfoglaláson tűnt fel.
Akadémikusok egy csoportja korábban jelezte, kivonulnak a teremből, ha Orbán Viktor megjelenik az eseményen.
Musk szemtanúk szerint "Soros-ügynöknek" nevezte a pénzügyminisztert.
Orbán veje azt üzente Magyar Péter "út a börtönbe" programjával kapcsolatban, hogy nem ellene folynak vizsgálatok.
Magyar megjegyezte, hogy az Emírségekből nincs kiadatás Magyarországra.
A politikus szavazásán a többség ezt preferálta az engedély nélküli hídfoglalással szemben.