Trump nem ad szövetségi segélyt az arkansasi tornádó károsultjainak

  • narancs.hu
  • 2025. április 24.

Külpol

Több mint 40 ember vesztette életét, az elnök döntése alapján azonban a katasztrófa nem indokolja a szövetségi erőforrások bevonását.

Nem kapnak szövetségi segélyt az arkansasi tornádó károsultjai – írja a CNN Donald Trump döntésére hivatkozva.

Az amerikai elnök több olyan rendeletet is kiadott, amelyek a katasztrófavédelem terheit a szövetségi kormányzatról az érintett tagállamokra próbálják áthárítani. A hvg.hu felidézte, Donald Trump a beiktatását követő első hivatalos útján a tavalyi Helene hurrikán által megtépázott Észak-Karolinában már elmondta, hogy a természeti katasztrófák kezeléséért felelős amerikai ügynökség (FEMA) megszüntetését tervezi. Akkor ezt azzal indokolta, hogy a szövetségi szervezet lassan reagált, és elégtelen volt a segítség, amit a károsultaknak nyújtott.

Megrongált autók egy romos épület mellett az Arkansas állambeli Lake Cityben 2025. április 3-án, miután tornádók pusztítottak az Egyesült Államok déli és középső részén.
Fotó: MTI/AP/Adrian Sainz

Az elnöki döntés az arkansasi tornádóra vonatkozóan – amelynek következtében több mint 40 ember vesztette életét – azt is tartalmazza, hogy

a katasztrófa nem minősül annyira súlyosnak, hogy indokolt legyen a szövetségi erőforrások bevonása.

Egyelőre nem tudni, hogy a tornádó által ugyancsak érintett Mississippi és Missouri államok is ugyanígy járnak-e, mivel eddig csak az arkansasi döntés került nyilvánosságra. A hvg.hu a hírrel kapcsolatban azt is megjegyzi, Trump tavaly még igen hevesen bírálta a Biden-adminisztrációt, amiért az szerinte nem adott elegendő forrást Észak-Karolinának. Igaz, Joe Biden az Arkansast sújtó 2023-as tornádók idején 48 órán belül bocsátotta a szövetségi erőforrásokat az állam rendelkezésére.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.