Úgy tűnik, távol marad a kormány az MTA ünnepi közgyűlésétől

  • narancs.hu
  • 2025. április 24.

Belpol

Akadémikusok egy csoportja korábban jelezte, kivonulnak a teremből, ha Orbán Viktor megjelenik az eseményen.

Sulyok Tamás köztársasági elnök tarja az ünnepi beszédet május 5-én, a 200 éves Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi közgyűlésén, a kormány részéről nem hangzik el beszéd – írja a hvg.hu a birtokukba jutott meghívó alapján.

A portál szerint az április 14-én kiküldött közgyűlési meghívóból, amely egyben regisztrációs emlékeztető is, az derül ki, hogy Freund Tamás MTA-elnök ünnepélyes megnyitója után Sulyok Tamás köztársasági elnök tart beszédet.

A kétnapos programnak egyetlen kormánytag hivatalos szereplése sem része, így várhatóan Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterét sem lesz ott az eseményen.

A kormány és az MTA viszonya nem éppen felhőtlen. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, akadémikusok egy csoportja erkölcsileg elfogadhatatlannak és jogi felelősséget is felvetőnek nevezte a miniszterelnök március 15-i poloskázós beszédét. Állásfoglalásukan jelezték: ha Orbán Viktor jelen lesz az MTA 200 éves jubileumát ünneplő május 5-i közgyűlésen, „akkor számolni kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyja a termet”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.