Idén eddig több mint 660 millió forinttal támogatták magyar állampolgárok a Tisza Pártot

  • narancs.hu
  • 2025. április 24.

Belpol

Magyar Péterék közzétették az első negyedévre vonatkozó átláthatósági jelentésüket.

Csütörtökön tette közzé az első negyedévre vonatkozó átláthatósági jelentését a Tisza Párt. Magyar Péter pártjának közleménye szerint bár semmilyen állami forráshoz nem jutnak hozzá, megalakulásuk óta elkötelezettek az átlátható és számonkérhető működés, valamint a magyar párfinanszírozási törvény szigorú betartása mellett.

A közlemény alapján a „kormányzati álhírekkel ellentétben” a Tisza Párt csak magyar állampolgároktól fogad el támogatást, anonim támogatásokat vagy adományokat nem fogadnak el. Magyar Péter politikai formációja egyébként két bevételi forrással rendelkezik, egyrészt az egyedi és rendszeres támogatások, másrészt a Tisza webáruházban történő vásárlások révén ékezik hozzájuk pénz. Az átláthatósági jelentés alapján

január 1. és március 31. között 660,5 millió forint folyt be magánszemélyek támogatásain keresztül, míg a webshop 46,8 millió forint bevételt termelt.

A párt szerint a támogatások növekedését több más tétel mellett új szakemberek felvételére és rendezvények lebonyolítására tudták fordítani fordítani. Mint a Tisza Párt közleménye is kiemeli, Magyar Péterék két nagyrendezvényt (Tisza Kongresszus, Március 15.) és több mint száz helyszínt felölelő országjárást bonyolítottak le az első negyedévben, továbbá lezajlott a „Nemzet Hangja” elnevezésű kezdeményezésük is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.