Nemes Z. Márió kapja az idei Csáth Géza-díjat, és mellé egy fél disznót
A Fiatal Írók Szövetségének elismerését pénteken adják át a hungarofuturista mozgalom élharcos költőjének.
A Fiatal Írók Szövetségének elismerését pénteken adják át a hungarofuturista mozgalom élharcos költőjének.
Mikor a DK-s képviselő a Szöllősi-féle okmányokról kérdezett. Pedig a válaszoló külügyi államtitkárnak is van diplomata útlevele.
Éjjelente áshatta ki azt a 38 méteres alagutat, amit tárolásra használt, és vélhetőleg menekülőútnak készített.
A magánklinikán az orvosok egy része az állami kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is.
A korrupciómegelőzési ügynökség szerint a bank számos kötelezettséget vállalt.
Drew Weissman is azt hitte, hogy oltásellenesek szórakoznak velük, amikor felhívták, hogy Nobel-díjat kapnak.
A miniszterelnök reméli, hogy Bosznia-Hercegovina előrelépést ér el az európai integrációs folyamatban.
Őz Zsoltra, a Vidámpark nevű együttes egykori frontemberére emlékezünk halálának kerek évfordulóján ezzel a még 2007-ben készült riportunkkal.
Donáth Annával találkozott volna, de Kövér László az országgyűlés fennhatósága alá tartozó összes épületből kitiltotta.
A földszint füsttel telítődött, több száz embernek kellett elhagynia a főépületet.
Először azt hitte, hogy csak viccelnek vele.