.

  • .

. cikkei

étel, hordó - GALÉRIA KÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREM

  • .
Szentes zuhogó esőben is szép, három lépés után már térdig vizesek vagyunk - kertész lesről ma sem lesz szó, idén már hányadszor is? De legalább a város "feltérképezéséről" sem. Átböngésszük az első utunkba eső - cukrászdának vélt - kávéház kirakatát, egész meggyőző a választék.

csontzene - Vágy a művészlétre: Le neveu de Rameau

  • .
A jövő héten, északi élményeink után végre pihenni térünk, durcás rozmárként nyúlunk el a rádió és a CD-játszó elé terített fókabőrünkön, jéghideg fjord vodkát kortyolunk szlöjd-mártással; Hanslickot olvasunk vagy kedves Nietzschénket, netán Carlról, a Beethoven szerencsétlen unokaöccséről szóló köteteket búvároljuk, és legfeljebb a Kocsis Zoltán dirigálta koncertre bújunk elő jégsátorunkból (MűPa, június 26.) melyen a MÁV Szimfonikusok játszanak, Csajkovszkij giccshegedűversenyét Vadim Gluzman húzza, miközben peckesen kihagyjuk a nemzetközileg jegyzett jeles kókler, Philip Glass hangversenyét (MűPa, július 3.). Koncert híján marad tehát az otthoni ejtőzés és sóvárgás valami nagy művészpálya iránt, és erre a legalkalmasabb olvasmányok egyike Denis Diderot (képünkön) Rameau unokaöccse című költői-filozofikus dialógusa, a dilettáns, a maga korlátait jól ismerő és ettől szenvedő középszer hatalmas vallomása.

tévésmaci - Az üreg sül látogatása

  • .
Ha a Tanácsház téren szálltok le a HÉV-ről, rögtön menjetek át a járdaszigettel szemben az utca túlsó oldalára - így oktatta Sztupát és Trochét Telek és Kurilla, a két helyi erő történetünk előtt úgy két héttel. Azért küldték pont őket a központból, mert ismerték "mafa urat, mondjuk Kurilla csak felületesen, de Telek úgyszólván a barátja volt.

kertész lesek - Zsolt kisvendéglő

  • .
"Úgy vagyok én is, mint akit a vipera megmart. Azt mondják ugyanis, hogy akit ilyen marás ért, senkinek sem hajlandó elmondani, hogy mit érzett, csak annak, aki hasonló szenvedésen esett át; mert tudja, csak az értheti és bocsáthatja meg, amit ő tett és mondott kínjában" - idézhetné a Gasztronouta az isteni Platón Lakomáját a Csontzenésznek.

csontzene - Vidékre ne! Vagy mégis?!

  • .
"Vidékre ne!" - ez volt harci kiáltása a Zenegyűlölőnek évekkel ezelőtt, noha tudta, hogy a lankás tájban barna mártásban pitymallik az őzike, és egyenesen a tehén tőgyéből kapjuk a fröccsöt. De a városi kínálat oly mértékben ellensúlyozta eme gyönyöröket, hogy mégsem vitt rá a lélek meg a vonat, hogy elhagyjuk szeretett Budapestünket.

tévésmaci - A sül turul

  • .
Tisztáznunk kell ezeket a személyleírásokat. Van, ahol pontosítás is szükséges, itt van például a kitűnő Kese, tisztességes nevén Herbstsommer József.

chili & vanilia - Levendula: nem csak Provence

  • .
Sokáig meg voltam győződve, hogy a levendula használata csak gasztronómiai divathullám, kizárt, hogy bárki is komolyan gondolja, hogy a provence-i lila mezők és a dédi ruhásszekrényének illata valóban finom az ételekben is. Egészen addig, amíg el nem készítettem ezt a levendulás-fehér csokoládés fagylaltot.

kertész lesek - OLD FREGATT

  • .
A Keleti pályaudvar környéke hadműveleti terület, rutinos zsoldos is csak veszélyességi pótlékért vállal itt munkát. Mindez kánikulai meleggel már-már a világvége.

Kövess minket: