kertész lesek - OLD FREGATT

  • .
  • 2008. június 12.

Trafik

A Keleti pályaudvar környéke hadműveleti terület, rutinos zsoldos is csak veszélyességi pótlékért vállal itt munkát. Mindez kánikulai meleggel már-már a világvége.
De van kiút: az építkezés. Nincs is megfelelőbb terep egy kertészlesreÉ S e beteges ötlet nemcsak minket ragadott magával. Szinte egymásba érnek a kiülős helyek. Úgy látszik, 2008-ban a teraszozásnak Budapesten az idegölő zaj, a menthetetlenül rossz levegő elengedhetetlen kisérője.

Eleinte persze nem járunk szerencsével, hiszen a létesítmények kizárólag kocsmák és gyorsbüfék, de kellő kitartással, a Thököly út és a Hernád utca sarkán végre találunk a célnak megfelelő egységet. Az Old Fregatt bejáratán "normális" - mit normális, kifejezetten különleges! - étlapot olvashatunk, a teraszt jelképező zöld szőnyegpadló néhány asztallal a járda felét foglalja el. Éppen odasüt a nap. Legalább negyven fok lehet, így mielőtt leülnénk, feladjuk. Csak a pontosság végett: ezzel immár a harmadik kertészlesünk hiúsul meg.

Odabent keresünk vigaszt. Cseresznyefa bútorok, hajózással összefüggő tárgyak kellő diszkrécióval - ízléses, tehát egyáltalán nem környezetbarát. Ám szinte áll a levegő, a szellőztetést nyitott ajtóval próbálják megoldani, sikertelenül.

Az ifjú, mosolygós felszolgáló egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy ifjú, mosolygós felszolgáló. "Britpop" frizura, Lennon-szemüveg, a kezdő Liam Gallagher nézhetett ki így az Oasis megalakulása előtt. Ettől persze még nem kellene bömböltetni a Petőfi rádiót. A "klíma" miatt csak könnyű falatoknak lehet esélyük - így már a találkozó előtt búcsúzunk az olyan izgalmaktól, mint a whiskys dióval töltött sertéskaraj vörösboros almával, mazsolás rizzsel (1650 Ft), a bélszínérmék kakukkfüves tejszínes vargányaraguval (2650 Ft) vagy a kétszemélyes Fregatt haldiszkosz (4650 Ft).

Viszont a rákkrémleves tokaji aszúval és mini pirítóssal (870 Ft) nemcsak jól hangzik, de jól is néz ki a kávéscsészényi kiszerelésben, korong alakú kenyerekkel. Az íze egészen kiváló: a tokajit lenyomta a tenger sója, mint a bélyeget.

Nemrég olvastuk, hogy "ahány ház, annyi ratatouille". Abban mindenki egyetért, hogy a szokásos lecsó-alapot cukkinivel és padlizsánnal kell kiegészíteni, de vannak, akiket megvadít a variációk végtelene, például csilis csokival vagy borhabbal bolondítják, mások szerint néhány mentalevél képes csodákra. Itt nem kísérleteznek (980 Ft), de cseppet sem bánjuk: ügyesen elkészített, jól összeválogatott halom, friss, legalábbis frissnek tűnő alapanyagokból.

A mogyorókrémes palacsinta (590 Ft) ellenberger csak a balatoni büfévonalon lenne versenyképes, a "nutellás" kategóriában. Kár. No, talán majd télen. Reméljük, a fűtés működik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.