- dck -

A festőművész munkásságának egy szeletét, a legutóbbi öt évet bemutató kisméretű könyv egyfajta sajátos hibrid műfajban készült: valójában egy beszélgetőkönyv és egy katalógus elegyedik benne egymással.

A kiállítás kétségkívül bonyolult és első olvasatban inkább riasztónak tűnő címe a PTE Művészeti Kar keramikushallgatói számára szervezett tíznapos nyári alkotótábor "hozadékát" dokumentálja - kiegészítve Mátrai Péter építész és zeneszerző hanganimációival. A kitűzött cél a falu által a fiataloknak szakmai gyakorlatra átadott parasztházhoz tartozó, már-már a pusztulás végső stádiumába jutott melléképület külső felújítása volt. Ezzel párhuzamosan a volt nyári konyha is funkciót váltott - létrejött a FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) Kis Galériája.

Miközben az Orbán Viktor személyes támogatásával, Farkas Flórián által gründolt és uniós pénzekből finanszírozott Roma Kutatóközpont nagy erőkkel lát a jövő építéséhez (lásd múlt heti számunk cikkét), addig a szimpózium célja többek közt éppen egy lezárt, valós roma történet megalkotása volt.

A mérnök és filozófus diplomával rendelkező, Barcelonában szobrászati és festészeti tanulmányokat folytató polihisztor szerző egy meglepően kézenfekvő megoldást kínál a festmények megközelítéséhez, amely egyben rávilágít arra is, hogy mi az oka az általános vizuális analfabétizmusnak.

A művész képviseli Magyarországot az idén tizenkettedik alkalommal meghirdetett Henkel Art Award nemzetközi képzőművészeti pályázaton (a győztes megnevezése decemberben várható). Alkotásaiban érdekes módon keveredik a konceptuális művészet racionális, logikus és objektív szellemisége a szubjektív fantáziával.

Az önnön fülét lenyisszantó holland művész munkáiból halála után sokan meggazdagodtak. Mára nem kell hozzá egyetlen eredeti mű sem.

A kiállítás címéhez adaptált zenei kifejezés nem egy csoportformációt jelöl, hanem egy módszert. A hasonlatnál maradva úgy is mondhatjuk, hogy a három fiatal alkotó - Kroó Anita, Mátyási Péter és Varga Zsolt - improvizál a főváros ismert dallamára, azaz egy azonos témára, a közös emlékezetünkbe égett vizuális toposzokra.

A legtöbb kisgyerek imád rajzolni - hat-hét éves koromban naponta gyártottam a szebbnél-szebb ruhába öltöztetett királykisasszonyokat -, de mire kijárja az általános iskolát, képzeletét gúzsba kötik a rajzórák kötelező feladatai, a kocka, a gúla vagy a kúp élethű reprodukálása, esetleg a perspektivikus ábrázolás elsajátítása.

A Műcsarnok volt dísztermében (ahol korábban a könyvesbolt működött) új projektgaléria nyílt, M0 néven. Mindenképpen fejlődés, hogy a külföldiek számára kiejthetetlen Mélycsarnok után az új gyermeket végre normális névre keresztelték - de szinte ez az egyetlen, aminek örülni lehet.

Bár a másság elfogadását célzó nevelés már az óvodában elkezdődik - így jutott a fiamnak, mintegy önbeteljesítő jóslatként, a szemüveg jele -, a szocializáció kezdeti lépéseit épphogy tanuló gyerekek nagyon is gonoszak tudnak lenni; kicsúfolják a dagikat, bántják a gyengébbeket.