Könyv

Szegedi Katalin: Palkó

  • - dck -
  • 2013. június 30.

Könyv

Bár a másság elfogadását célzó nevelés már az óvodában elkezdődik - így jutott a fiamnak, mintegy önbeteljesítő jóslatként, a szemüveg jele -, a szocializáció kezdeti lépéseit épphogy tanuló gyerekek nagyon is gonoszak tudnak lenni; kicsúfolják a dagikat, bántják a gyengébbeket.

A képes mesekönyv elején pózoló sovány főszereplő első pillantásra nem tűnik "hátrányos helyzetűnek" - a pólóján virító hatalmas P betű és a hajában kavargó matematikai képletek miatt már-már apró szupermennek látszik -, de szemüveges, ráadásul eláll a füle. Emellett ügyetlen is, kötélmászáskor csak csimpaszkodásra képes, a futóversenyen rendre utolsó lesz, s csak egyetlen dologban első: "a kidobósban. Mindig őt dobták ki elsőnek". A történet Palkó egy napját meséli el, kezdve az iskolai megaláztatásokkal (mivel nem kap kölcsön kék ceruzát, sárgával színezi ki a Balatont), a délutáni magányos játékon át egészen addig, míg találkozik Szegedi korábbi könyvének főszereplőjével, a pöttyös ruhás, Piroskára emlékeztető kislánnyal. Az ikerkönyvek ezen a ponton metszik egymást, finoman felmutatva, hogy az egyéni emlékezetek mennyire eltérnek a "valóságtól": a mindig rajzolgató Lenka számára a rollerezés, míg Palkónak a közös rajzolgatás a legnagyobb élmény.

A meleg színekkel "megfestett", részletgazdag, finom utalásokkal és humoros elemekkel átszőtt könyv nem csak a gyerekek számára élvezetes. A kezdődő barátságról szóló történet kortól függetlenül ajánlható mindenkinek, beleértve a jelen és a jövő szemüvegeseit is.

Csimota, 2013, 32 oldal, 2200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.