A kötet egyharmadát elfoglaló interjú vezeti fel, a kérdező, Varga Mátyás viszont néha kilép a szerepéből, és a művész munkásságán kívüli problémákat is felvet (például, hogy miért szerepelnek az Édenkert ábrázolásain mindig kígyók is).
Ugyanakkor számos érdekes kérdésre is választ kapunk. Kivel beszélgetne szívesen a holt művészek közül (Rothko), Manet vagy Monet művészete az érdekesebb (az utóbbié), miért fontos Cézanne munkássága ("nem valamit akart elmondani", hanem önértékű állításokat tett), hogy mi az igazán inspiráló az akvarell technikában (a kiszámíthatatlan esetlegesség), hogy mi a viszonya a zenéhez (mindenevő) vagy hogy "honnan jönnek a képek" (az előző munkákból).
Az absztraktnak tűnő alkotások valójában horizontális tájképek, amelyekhez Szüts az általa készített fényképeket használja fel, egy szeletnyi természetet, "aminek egy kicsit neki tudjuk támasztani a hátunkat". Az önálló életet élő, a néző vélt vagy valós szempontjait figyelmen kívül hagyó képek ("tárgyak") "a kalandért" kelnek életre, de ez persze nem zárja ki, hogy a befogadó belelásson borongós, de egyben felemelő érzésfoszlányokat is. A csipetnyi búbánat felemlítése nem véletlen: az akvarellek (a "minimummunkák") ugyanis döntően a fekete és a fehér közötti átmeneti színmezőkben lélegeznek.
Az elegáns kötet élvezeti értékét kissé lerontja a szövegközi bélyegképek szerepeltetése (igaz, a 122 reprodukciót nehéz lett volna másként elhelyezni).
Arra viszont a könyv bizton alkalmas, hogy az olvasónak kedve támadjon a műveket eredetiben is megnézni.
Magvető, 2013, 112 oldal, 4000 Ft
