Ez nem a századfordulós vagy a mai Budapest képe, hanem egy sajátos remix, amelyben egymás mellé montírozódnak a szocializmus tucatépítményeinek (lakótelepek, aluljárók, ismeretlen célú betonépítmények) és a kapitalizmus irodaházainak ismerős és némiképpen hasonló motívumai. Az emberek jelenlététől megfosztott, időtlenségbe transzponált és víziószerű helyszínek, térszeletek és épületkomplexumok (bár felbukkan két busz és egy troli is) három jól felismerhető képi nyelven szólalnak meg.
Kroó egyszerre személyes/lírai és pontos helyszíneket (a néhai Köztársaság teret vagy a Nagyvárad téri aluljárót) ábrázoló, lecsorgó és elkent festékvonalakkal telített festményei a város esőverte vízcseppekben úszó és felpuhult képét mutatják. Ezt ellenpontozzák Mátyási finom konstrukciós rajzai, sfumatós ködből kiemelkedő, áttört struktúrái, perspektivikus vonalhálózatból összeálló épületvázai, talajtalanul lebegő és csupasz, a realitás és a vízió határán egyensúlyozó, áttört szerkezetei. Míg Kroó és Mátyási művei egyfajta leképzések, Varga munkái inkább minimalista építmények, a monokróm síkok felületére applikált kicsiny falapokból, illetve egyéb anyagokból (például villamosjegyből, pozdorjából) öszszeálló textúrák, ritmikus vonalakból és színes formák játékából kirajzolódó síkreliefek.
Letisztult "rögtönzések" egy nagyváros kollektív emlékezetnyomairól: Budapest másképp - nem csak dzsesszkedvelőknek.
Stúdió Galéria, Budapest VII., Rottenbiller u. 35., nyitva október 10-ig
