Kiállítás

David Cerny: Létezés

  • - dck -
  • 2013. július 13.

Képzőművészet

A Műcsarnok volt dísztermében (ahol korábban a könyvesbolt működött) új projektgaléria nyílt, M0 néven. Mindenképpen fejlődés, hogy a külföldiek számára kiejthetetlen Mélycsarnok után az új gyermeket végre normális névre keresztelték - de szinte ez az egyetlen, aminek örülni lehet.

A megnyitót komoly promóciós kampány előzte meg, de a YouTube-ra feltöltött négy video csak erős idegzetűeknek ajánlott. Nemcsak azért, mert - egy kortárs képzőművészettel foglalkozó intézményhez méltatlanul - mind stílusában, mind technikai szempontból minősíthetetlenül gyenge (és akkor még nem is említettük az édeskésen és beszédhibásan intonáló televíziós műsorvezetőt), hanem azért is, mert a semmitmondóan bombasztikus és teljesen értelmetlen szövegekből még az sem derül ki, hogy milyen közönséget céloz meg az új helyszín.

Persze a cseh művésszel nem nagyon lehet hibázni (főként, mert régebbi munkákról van szó), és maga a kiállítás is majdnem rendben van. A tér közepén egy híres Damien Hirst-mű szintén híres parafrázisa látható; míg Hirstnél egy valódi cápa, Cerny munkájában egy sajátos kínzási módszer szerint megkötözött és meztelen Szaddám Huszein lebeg egy akváriumban. Az önfojtásba beledermedt vezért a terem négy felső sarkába applikált, óriási és fekete pisztolyok veszik körül. Az installáció csöppet sem nehéz értelmezését némileg megnehezíti, hogy a megnyitó után négy nappal már csak egyetlen fegyver működött; a férfias játékokba bújtatott hangszórókból ugyanis különféle erőteljes zajoknak (lövés, sikoly stb.) kellene hallatszaniuk (vö. hangbombázás).

De talán elég csak annak örülni, hogy a havonta megújuló (s remélhetően technikai bakiktól mentes) kiállítások ingyenesen látogathatók.

Műcsarnok, M0, nyitva július 7-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.