- jerovetz -

Volt egyszer egy korszak a magyar művészetben, amikor a nyomasztó politikai klíma előtérbe tolt egy médiumot, a textilt. Ez az idő, a hetvenes-nyolcvanas évek a képzőművészetben is kedvezett az alternatív megoldásoknak, melyekben a matéria kérdőjelezi meg a tárgyak valóságát, vagy egyáltalán a körülöttünk érzékelhető valóságot - és máris viszszatértünk a politikához.

Ritkamód intenzív reakciók az elmúlt évtizedek művészeti történéseire, mindig egyértelmű kapcsolódások, és mindig eredeti megnyilvánulások jellemzik Natalia LL műveit.

A fiatal orosz fotográfus képei nagytotálban ábrázolják az egykori szovjet iparvidéket, a Donyec-medencét. Az ugyanabban a magasságban húzódó horizontvonal egyetlen látvánnyá avatja a nagyméretű képeket, ha ezt az installálás nem is segíti elő.

Túlcsordulás és agresszió árad Gyarmati Zsolt képeiről, de mintha mindez egy akváriumban zajlana. A kiállított munkák az urban art formakincséből építkeznek, de csöppet sem kívánkoznak az utcára; képépítményekről van szó, formailag leginkább popularizált, korai Rauschenberg- vagy Jasper Johns-installációk lehetnének.

Ritka kivétel, hogy EU-s fotópályázatra nem valami bárgyúság születik, különösen magyar alkotótól. Pedig a feladat inspirálja a megúszást: a részt vevő országok egy-egy fotósa egy másik országba, egy-egy településre utazott (kilenc hétre), és az ott élő emigránsokat kell bemutatnia az étkezési szokásaikon keresztül.

A szobrászat mint kiindulási pont ideális a tárlat feldolgozására. A médium térrel való közvetlen viszonya az alap, ez gazdagodott a mozgással, ezáltal az időbeliséggel, a fény használatával, a dokumentarizálással, és végezetül így is olvadt össze a síkművészetekkel és a konceptualizmussal. Szabó Ádám és Szabó Dezső játékos apropóból, a hasonló nevek analógiája alapján csinált közös kiállítást.

Beázott a kiállítás, a negyede láthatatlan, de nem gond, van szalag, printelt papír, senkinek sem esik baja. A "Col tempo" mélyen beágyazott korunk kulturális párbeszédébe: van holokauszt, látás, portré, személy, nemzet, nép, hatalom, tudomány és persze művészet régen és most.

munkái időtlenek. A művész egyetlen célt követ egész eddigi pályafutása során; zárt paradigmán belül újul meg, de ennek nincs jelentősége a befogadó számára.

A tömegkultúra klasszikussá váló (vagy vált?) ikonjait ragadja meg Szépfalvi Ágnes. Festményein olyan jeleneteket ábrázol, amik a média hálójában pihenő emberiség majd' összes tagjának ismerősek lehetnek.

kiállítása csaknem tíz év anyagából mutat be festményeket. Ha értelmezhető a kizárólag a technikára kiterjedő zsenialitás, akkor Konkoly ennek kétségkívül a birtokában van - de a katarzis elmarad: a szó legtriviálisabb értelmében "szép" képeket látunk.