Kováts kontaminál; összevon és átlényegít. Jelen kiállításán római tartózkodása során készített fényképekbõl és rajzokból készített nagyméretû digitális nyomatokat mutat be. A felhasznált elemek a legritkább esetben felismerhetõek - általában maximum sejthetõ, hogy az adott forma esetleg "valami" is lehet. A legtöbb kompozíción kialakul egy laza raszteres szerkezet, aminek érzékisége a pontatlanságából, rajzosságából fakad. E szerkezeten nyugszanak azok a sajátos, esetenként kollázsszerûen tépett szélû foltok, fecnik, amik a kép faktúráját meghatározzák. A kép igazi vibrálásának okát a recenzens sem tudná analitikusan meghatározni, a félig felismerhetõ, a mintába beleolvadni készülõ formák, a képek rubato ritmikája, a színhasználat zeneisége mindenesetre azt mutatja, hogy Kováts Borbála mûfajának rendkívüli képviselõje.
Kommentárjában leírja, hogy a "korunkban" bejövõ "túl sok információ" egyfajta feldolgozási kísérletei ezek a képek. Persze szerénykedés ez, hiszen e "kísérletek" olyan valóság-transzfigurációk, amikben egyesülnek az alkotó személyes emlékképei, a praktikus absztrakció varázsa (hiszen e technikával aztán tényleg elvonatkoztatunk a valóságtól), és a befogadó is egyfajta mûvészi pozícióba kerül: a megszületett "falak és rétegek" mindenkit arra csábítanak, hogy leonardói módon serkentse önnön invencióit, és elmerüljön a felidézés és a keresés élményében.
Kováts munkáiban a valósággal való viszony az unikális: a legapróbb részekig belõle táplálkozik, de mintha meg is vetné. Feldarabolja - akár egykor az avantgárdban tették -, de a mikronnyi kis jelekbõl már nem csak egy új tér, új idõ is születik.
Csepel Galéria, megtekinthetõ január 29-ig.
*****
