kiállítás - MANÉ&MONÉ

  • - jerovetz -
  • 2010. június 3.

Zene

A szobrászat mint kiindulási pont ideális a tárlat feldolgozására. A médium térrel való közvetlen viszonya az alap, ez gazdagodott a mozgással, ezáltal az időbeliséggel, a fény használatával, a dokumentarizálással, és végezetül így is olvadt össze a síkművészetekkel és a konceptualizmussal. Szabó Ádám és Szabó Dezső játékos apropóból, a hasonló nevek analógiája alapján csinált közös kiállítást.
A szobrászat mint kiindulási pont ideális a tárlat feldolgozására. A médium térrel való közvetlen viszonya az alap, ez gazdagodott a mozgással, ezáltal az idõbeliséggel, a fény használatával, a dokumentarizálással, és végezetül így is olvadt össze a síkmûvészetekkel és a konceptualizmussal.

Szabó Ádám és Szabó Dezsõ játékos apropóból, a hasonló nevek analógiája alapján csinált közös kiállítást. Fel sem tüntették, ki melyik munkát készítette - nehéz is lenne különválasztani õket. Esetükben az idõbeliség az a sajátos élmény, ami téri munkáikat megtermékenyíti. Szabó (vajon melyik? - Dezsõ) 2009-es Turbo&Still címû munkája: a videofelvételen egy szélturbina forog, zúgása is hallatszik, a ködös háttér pedig hol elsötétül, hol kivilágosodik, mintha napszakok váltakoznának. A mûvész miniatûr szélerõmûvel modellezte az idõt; víziószerûsége és puritanizmusa fokozza a hatást.

A mozgást másra használja a másik Szabó (Ádám). Kémény címû mozgóképén egy gyárudvart látunk, melynek hátterében a kémény váratlanul elmozdul, és megváltoztatja a tér egész perspektíváját. Játékosságán túl a trompe l'oeil kinetikus válfaja attól válik izgalmassá, hogy elbizonytalanít a látott élményben, és demonstrál számtalan lehetséges létezõt; meg persze semmissé teszi a tényleges változatot. A befogadó pozíciója ilyen módon megsemmisül.

Elõször került közönség elé Szabó (khm, Dezsõ) Fonyód projekt címû installációja: a mûvész 1997-tõl több mint tíz éven át fotózott egy balatoni tájat pontosan ugyanabból a beállításból. Visszájára fordul a megtévesztõ játék - a valóság válik puszta maketté. Szabó mintha digitálisan manipulált volna egyetlen fotót: a színek és felületek változnak csupán, fények gyulladnak ki és alszanak el, az egyetlen biztosnak tûnõ domborzati képlet is el-eltûnik a ködben vagy az alkonyatban.

Láthatóan van még mondanivaló egyetemes-ontológiai kérdésekrõl.

Stúdió Galéria, megtekinthetõ június 8-ig

*****

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.