Szabó Ádám és Szabó Dezsõ játékos apropóból, a hasonló nevek analógiája alapján csinált közös kiállítást. Fel sem tüntették, ki melyik munkát készítette - nehéz is lenne különválasztani õket. Esetükben az idõbeliség az a sajátos élmény, ami téri munkáikat megtermékenyíti. Szabó (vajon melyik? - Dezsõ) 2009-es Turbo&Still címû munkája: a videofelvételen egy szélturbina forog, zúgása is hallatszik, a ködös háttér pedig hol elsötétül, hol kivilágosodik, mintha napszakok váltakoznának. A mûvész miniatûr szélerõmûvel modellezte az idõt; víziószerûsége és puritanizmusa fokozza a hatást.
A mozgást másra használja a másik Szabó (Ádám). Kémény címû mozgóképén egy gyárudvart látunk, melynek hátterében a kémény váratlanul elmozdul, és megváltoztatja a tér egész perspektíváját. Játékosságán túl a trompe l'oeil kinetikus válfaja attól válik izgalmassá, hogy elbizonytalanít a látott élményben, és demonstrál számtalan lehetséges létezõt; meg persze semmissé teszi a tényleges változatot. A befogadó pozíciója ilyen módon megsemmisül.
Elõször került közönség elé Szabó (khm, Dezsõ) Fonyód projekt címû installációja: a mûvész 1997-tõl több mint tíz éven át fotózott egy balatoni tájat pontosan ugyanabból a beállításból. Visszájára fordul a megtévesztõ játék - a valóság válik puszta maketté. Szabó mintha digitálisan manipulált volna egyetlen fotót: a színek és felületek változnak csupán, fények gyulladnak ki és alszanak el, az egyetlen biztosnak tûnõ domborzati képlet is el-eltûnik a ködben vagy az alkonyatban.
Láthatóan van még mondanivaló egyetemes-ontológiai kérdésekrõl.
Stúdió Galéria, megtekinthetõ június 8-ig
*****
