kiállítás - GYARMATI ZSOLT - DOBOS TAMÁS

  • - jerovetz -
  • 2010. augusztus 12.

Zene

Túlcsordulás és agresszió árad Gyarmati Zsolt képeiről, de mintha mindez egy akváriumban zajlana. A kiállított munkák az urban art formakincséből építkeznek, de csöppet sem kívánkoznak az utcára; képépítményekről van szó, formailag leginkább popularizált, korai Rauschenberg- vagy Jasper Johns-installációk lehetnének.
Túlcsordulás és agresszió árad Gyarmati Zsolt képeirõl, de mintha mindez egy akváriumban zajlana. A kiállított munkák az urban art formakincsébõl építkeznek, de csöppet sem kívánkoznak az utcára; képépítményekrõl van szó, formailag leginkább popularizált, korai Rauschenberg- vagy Jasper Johns-installációk lehetnének. Tartalmukban azonban inkább káoszt és zsúfoltságot mutatnak: tömött és kusza gondolattömegek lenyomatai, melyeket ironikusan tekervényes címük még mélyebbre nyom, bele a lehetetlenség gödrébe. A mûvek kerítéseket és házfalakat idézõ felületét Gyarmati még tovább roncsolja a szegecseléssel (már ismerhetjük tõle a Dyspepsia-kiállításról), na meg a faktúrából valósággal kibuggyanó kötelekkel.

Szóval hatásvadászat és giccs ezúttal is mintegy az esztétika egy magasabb kategóriájaként szeretne megjelenni. Majdnem sikerül is mindkettõnek, de Gyarmati mûvészete kap egy "gellert": mintha megállna a szándékok házasításánál. A meglehetõsen izgalmasan kivitelezett (bár egylényegû, egy-forma) munkák gesztusjellegükhöz képest túl sok dekódolható részletet tartalmaznak - ezeket azonban már a befogadó nem tudja (nem is tudhatja, ez is cél, ugye) egybeötvözni. Az utcai mûvészet szubkulturális jellege visszaüt - nem eredeti értelemben való felhasználása hazavágja az egész koncepciót.

Dobos Tamás ugyanott látható kiállítása páratlan bravúr a fotók kivitelezése tekintetében. Viszont eredeti pályájának megfelelõen a fotómûvészetben is a divatos témára bukik, és ez nagy kár. Portrékat és allegóriákat készített archaikus technikákkal, modelljeit változatos pozíciókba és ruhákba pakolva. Játékként kiváló (és profi) az egész, azonban a kommentár óvatosan próbálja egyfajta "álemlékezeti" kategóriába besorolni, posztmodern narratológiai mutatványként értelmezni az anyagot. De ezt inkább ne; ehhez az anyag túl széttartó és dekoratív.

G13 galéria, szeptember 4-ig

***

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.