Érzékeny válogatás került az Ernst Múzeumba (a kurátor maga a művész - a szerk.), mely úgy állítja elénk a Natalia által vizsgált problémakört, hogy megértéséhez nem kell feltétlenül ismernünk a neoavantgárd művészetet, hanem szimplán belehelyezkedhetünk egy látásmódba. És bár a képek keletkezési dátuma olykor évtizedekkel korábbi, ezt a látásmódot a kiállítás anyagát nézve nem is érezzük a jelentől távolinak, sőt, az egész életmű teljesen időtlennek és örökké aktuálisnak tűnik.
Persze a történetiségből kiszakítva bizonyos művek csak magányos játékok: ilyen helyzetbe kerül a hatvanas-hetvenes évek strukturalizmusa és szemiotikamániája nélkül a nyitómű, melyben a művész saját nevének betűiből kreál újabb szavakat (a hét faktoriálisát), melyeket egymás mellé ír több printen. Még izgalmasabb eset aNATALIA IST SEX (1974), melyben a három szóból álló felirat betűi fotókból állnak össze, melyek a vezérmotívum különféle pillanatait és pozícióit ábrázolják. Egy önálló nyelv születik a képek formáiból, reflektálva a betűk alapformáira és az abban betöltött helyzetre. Szextipográfia, mondhatnánk felületesen, azonban itt a szöveg-kép fúziónak egy technicista - és egyúttal mágikus, az alapjelentéseket többszörösen fölülíró, majd újra kifejező - megoldását találjuk. Szöveg-betű-kép-fotó-szín-betű-szöveg: így haladhat figyelmünk egy ismeretlen dimenzióban. Natalia LL egységet teremt az érzéki, az intuitív és a kombinatív között.
A korai művek másik fontos csapata a Fogyasztói művészet címet viseli, melyeknek társadalomkritikai jellege most talán aktuálisabb, mint amikor készültek (1972-74). Akkor - a pop-art és Warhol lázában - a triviális tartalom, a monoton ritmika kitüntetett pozícióba állítása valamifajta bujkáló transzcendenciát is sejtethetett, az alkotások mintegy önmaguk maszkjai is lehettek. A fotókon és filmeken egyébként egy banánevő nőt látunk sorozatba kombinálva, ahogy a banánt eszegeti, illetve "játszik vele". Ennek folytatása a Poszt-fogyasztói művészet sorozata, melyben a modell szája körül már csak valamiféle nedv látható, utalva a "bevégeztetésre". Ez helyezi az életművön belül az időtlen érzéki és propagandaszériát ironikus-drámai kontextusba.
A warholi világ, a "fogyasztói" dimenzió kiterjesztése, a szexualitás termékként való megjelenítése, az elidegenedés ügyein nem fog az idő.
Hogy a jelen felé haladjunk, a kiállítás nagy egységeiben (egy rövid átvezető után) a következő Wagner és az ő érzelmi-érzéki kettőssége. A testben rejtőző megújulást a művész Odin mindig megfiatalodó alakján demonstrálja. Az eddig nagy becsben tartott banán is pórul jár: az Istenek alkonyának hangjaira egy kard döfi át, majd ritmikusan csuszatolódik benne. A monitor körül egy halom kála - a virág a szépség szimbóluma, hatalmas falloszbibével. Szóval itt fordul a kocka, a nő mindent legyőz.
Ernst Múzeum, nyitva március 18-ig
