kiállítás - KONKOLY GYULA

  • - jerovetz -
  • 2009. augusztus 27.

Zene

kiállítása csaknem tíz év anyagából mutat be festményeket. Ha értelmezhető a kizárólag a technikára kiterjedő zsenialitás, akkor Konkoly ennek kétségkívül a birtokában van - de a katarzis elmarad: a szó legtriviálisabb értelmében "szép" képeket látunk.
kiállítása csaknem tíz év anyagából mutat be festményeket. Ha értelmezhetõ a kizárólag a technikára kiterjedõ zsenialitás, akkor Konkoly ennek kétségkívül a birtokában van - de a katarzis elmarad: a szó legtriviálisabb értelmében "szép" képeket látunk. A közhelyszerûségtõl megóvja õket az érzékiség, a profi kompozíció- és színkezelés. Konkoly szinte visszafelé építkezik a fotóból, mintha már csak annyit változtatna rajta, hogy kellõképp "festõivé" változtassa a képet - s ez súrolja a modorosság határát.

És nem is nevezhetõ újdonságnak. Ez a stílus semmilyen kapcsolatot nem ápol a jelennel, nem reflektál semmire, csupán engedelmes közvetítõje Konkoly ötleteinek. A tárlat számos képe az utóbbi kétszáz év festészetébõl idéz meg elemeket, helyszíneket - ismertet és kevéssé ismertet egyaránt. Vízililiom, sziklakapu (Monet) tûnik föl a vásznakon, vagy akár Nagybánya (egy kvázidokumentarista festményen), s Rippl-Rónait idézi egy decens családi portré; a marokkói képeket már nem is említem - szerencse, hogy Delacroix mintájára oroszlánvadászatot azért nem festett. Rettentõen posztmodern gesztus ez, csak iszonyú erõtlen: szellemeskedõ historizálásnak tûnik. A festmények természetesen nem versenytársai az idézetteknek, a témák pedig jelentõségüket vesztik a "nagy elõdök" árnyékában. A realista festészet e formája olyan, mint egy akadálypálya. Konkoly Gyula csont nélkül végigviszi - briliáns mutatvány.

Amikor viszont nem próbál "szellemi mélységet" adni a képeinek, akkor erõsebb a fegyelem és az érzékenység; leginkább a nagy, összefüggõ felületek (itt túlnyomórészt rétek) faktúrája vonzó: hibátlan elegyei ezek a részletgazdagságnak és könnyedségnek.

Konkoly képei mûfajnosztalgiának is felfoghatók, de a "festészet halott" paradigmát ez a kiállítás nem (sem) tudja igazolni. Marad a nosztalgia érzelgõssége.

Pintér Sonja Galéria, megtekinthetõ szeptember 5-ig

***

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.