Kiállítás

Polgár Rózsa: "Hová vezetnek a szálak"

  • - jerovetz -
  • 2012. március 8.

Képzőművészet

Volt egyszer egy korszak a magyar művészetben, amikor a nyomasztó politikai klíma előtérbe tolt egy médiumot, a textilt. Ez az idő, a hetvenes-nyolcvanas évek a képzőművészetben is kedvezett az alternatív megoldásoknak, melyekben a matéria kérdőjelezi meg a tárgyak valóságát, vagy egyáltalán a körülöttünk érzékelhető valóságot - és máris viszszatértünk a politikához.

Polgár Rózsa pályája ekkor kezdődött, Szenes Zsuzsa, Lovas Ilona és akkor épp ebbe az irányba kitérő Keserü Ilona mellett emblematikus alakja volt a műfajnak, amit a magyar feminista művészet világklasszis indulásaként tarthatunk számon. A tiltakozás női módja, mondhatnánk például a Gyermektakaróra, melyen a gyerek realisztikus arcképe a szövés adta rácsok közé kerül, és a körülötte lévő díszekkel a kép valósághűsége nem létező szöget zár be. A szemünk láttára pattan szét funkció, valóság, hagyomány és képalkotás. De ki beszélt így nyilvánosan a nyolcvanas években az anyaságról? Így, ahogy a széttárt karokkal, orante tartásban a falon függő egyberuha tüntet egyediségével és személyességével (Anyaság, 1986)? Mindez ott és akkor több volt mint szemfényvesztés: kemény bírálata volt a mindennapoknak, intim akcionizmus.

A virtuozitás megmarad 1994 után is, csak éppen a - művészi, esztétikai, politikai, akármilyen - kritika tűnik el. Marad a szakrális vonulat, melynek átéltségét az előző korszak frissességéhez képest kissé "alkalmazottnak" érzem. És marad a Himnusz, a Tisztelet Magyarországnak és az ehhez hasonlókból álló nemzeti csapat. Még a kenyér is zászlódíszbe öltözik. (Nem tudhatom, hogy ebből a generációból miért vesztettek talajt a lábuk alól oly sokan. Vajon elgondolkoztak valaha azon, mire való, mire jó az ilyen adoráció? Hogy amikor erről beszélnek, miért csak erről beszélnek? Nem gyanús, hogy ez kevés?)

Iparművészeti Múzeum, nyitva február 19-ig


Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.