Kiállítás

Polgár Rózsa: "Hová vezetnek a szálak"

  • - jerovetz -
  • 2012. március 8.

Képzőművészet

Volt egyszer egy korszak a magyar művészetben, amikor a nyomasztó politikai klíma előtérbe tolt egy médiumot, a textilt. Ez az idő, a hetvenes-nyolcvanas évek a képzőművészetben is kedvezett az alternatív megoldásoknak, melyekben a matéria kérdőjelezi meg a tárgyak valóságát, vagy egyáltalán a körülöttünk érzékelhető valóságot - és máris viszszatértünk a politikához.

Polgár Rózsa pályája ekkor kezdődött, Szenes Zsuzsa, Lovas Ilona és akkor épp ebbe az irányba kitérő Keserü Ilona mellett emblematikus alakja volt a műfajnak, amit a magyar feminista művészet világklasszis indulásaként tarthatunk számon. A tiltakozás női módja, mondhatnánk például a Gyermektakaróra, melyen a gyerek realisztikus arcképe a szövés adta rácsok közé kerül, és a körülötte lévő díszekkel a kép valósághűsége nem létező szöget zár be. A szemünk láttára pattan szét funkció, valóság, hagyomány és képalkotás. De ki beszélt így nyilvánosan a nyolcvanas években az anyaságról? Így, ahogy a széttárt karokkal, orante tartásban a falon függő egyberuha tüntet egyediségével és személyességével (Anyaság, 1986)? Mindez ott és akkor több volt mint szemfényvesztés: kemény bírálata volt a mindennapoknak, intim akcionizmus.

A virtuozitás megmarad 1994 után is, csak éppen a - művészi, esztétikai, politikai, akármilyen - kritika tűnik el. Marad a szakrális vonulat, melynek átéltségét az előző korszak frissességéhez képest kissé "alkalmazottnak" érzem. És marad a Himnusz, a Tisztelet Magyarországnak és az ehhez hasonlókból álló nemzeti csapat. Még a kenyér is zászlódíszbe öltözik. (Nem tudhatom, hogy ebből a generációból miért vesztettek talajt a lábuk alól oly sokan. Vajon elgondolkoztak valaha azon, mire való, mire jó az ilyen adoráció? Hogy amikor erről beszélnek, miért csak erről beszélnek? Nem gyanús, hogy ez kevés?)

Iparművészeti Múzeum, nyitva február 19-ig


Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.