- kg -

Jönnek fel a kanadai kisműfajok: Alice Munro Nobeljével a kanadai és úgy általában a novella kapott aranyfedezetet, de nem kell többé aggódni a spermadonor-komédiák fennmaradásáért sem: a francia-kanadai Starbuck sikere azt jelenti, hogy új, a közelmúlthoz képest mindenképpen rózsásabb fejezet nyílt a spermabankokból kiinduló ondókomédiák (ondkom) történetében.

Egy, azaz 1 főn (amerikai, 33 éves) végzett mintavételes felmérésünk kimutatta, hogy Orson Scott Card Ender's Game című ifjúsági sci-fijén egy teljes generáció cseperedett fel az Államokban, míg tehát nálunk csak a sci-fi rajongók szűk köre tartja számon a később sorozattá terebélyesedett művet, túl az óceánon Ender történetét falta minden tizenéves kamaszkora legszebb nyarának esős vasárnapjain.

A Zeneakadémia tán újkorában sem volt enynyire szecessziós, mint most, hogy minden egyes arany babérmintát gondos kezek vikszeltek fényesre. És hát a csillár, nos, a csillárról is ódákat lehet zengeni, simán elhomályosítja az alant próbálkozó művészt, aki leginkább zongorajátékával és kockás ingével igyekszik magára vonni a figyelmet.

Rég kavart magyar film ekkora botrányt. A rendező szerint vígjátéka segíti a melegek ügyét, számos nézője szerint csak rontja. A Coming Out azonban nem csak az üzeneten csúszik félre.

Biztos fekszik a filmalapnál egy olyan filmterv, ami úgy kezdődik, hogy Csányi Sándornál (a színésznél) este buli lesz, s mindenki ott lesz; Fenyő Ivántól Tompos Kátyáig mindenki magát játssza, s ide toppan be Nagy Ervin és Nagy Zsolt mint két jó haver.

Nahát, itt egy film, ami teljesen olyan, mint amilyennek jobb napokon egy filmet képzel az ember. Van eleje, közepe, vége, mégpedig ebben a sorrendben, van hangulata (erős), van feszültsége (erős), van egy csomó - a kelleténél alig valamivel több - jól kifundált fordulata (egy gyerekrablási ügyben ketyeg az óra), s vannak alakításnak is könnyűszerrel beillő színészi teljesítményei is.

Nem kifejezetten a hitelességet szolgálja, ha Gemma Arterton bármiféle milliárdos vállalkozás vezetőjeként gördül be a filmvászonra, és hát Justin Timberlake sem az a könnyen megkedvelhető hőstípus, de ezek olyan papírformadolgok, különben is, Brad Furman előző filmjével (Az igazság ára) épp azt bizonyította, hogy az ilyenek (és Matthew McConaughey) ellenében is lehet szórakoztató thrillert csinálni.

Szép a francia ősz, szívszaggatóan, s van az a parki pad, ahol egyszer Emma és Adéle ültek - itt kezdődött minden, mint egy lányregényben, csakhogy itt egy művésznek készülő fiús, kék hajú (Emma) és egy hamvas, tincseivel és a világgal hadilábon álló tini (Adéle) gabalyodik össze, úgy testileg, mint lelkileg.

Tök mindegy, hogy Sandra Bullock hihető-e tudós űrhajósnak, és tök mindegy, hogy George Clooney az űrben is olyan menő, hogy szkafanderes fejjel is reklámozhatná a Nespressót.

Amikor DeNiro és Pacino egy teljes filmet átripacskodott egymással (A törvény gyilkosa), az szomorú látvány volt. Amikor Stallone és Schwarzenegger teszi ugyanezt, az merő móka és kacagás.

A szlovák rögvalót feltérképező Köszönöm, jólnak ugyan se humora, se rabbija, mégis mindenki úgy fest benne, mintha bent volna a kecske.