Ennyit a történelmi háttérről, mert szívügy ide vagy oda, a regény ezer éve tervezett megfilmesítése kábé olyan gyomros az érzelmileg érintettek számára, mint amilyen a Jávor Pál-rajongóknak Árpa Attila feltűnése volt az új Hyppolitban. Az persze rendjén való, hogy egy 1985-ös regény adaptálásakor a készítők igyekeztek olyan jövőt kreálni, ami utoljára a nyolcvanas években tűnhetett újnak. Ugyanez áll Harrison Fordra is, akinek itt használt arcvonásai még a nyolcvanas években rögzültek a színész ábrázatán. Ford egy határon fekvő űriskola poroszos kiképzője, az ő keze alatt kell a kis Endernek zseniális hadvezetővé érnie, mert ebben a jövőben csakis a hadra fogható gyerekeken múlik, mi lesz a népétel: emberhús vagy alienpörkölt. A Végjátékról lerí, hogy a két évtizedes sietségben a finomságok kidolgozására nem maradt idő, mert ott, ahol Ben Kingsley festett arcú bölcs harcosként jelenik meg, hiába minden, még az egyébként tehetséges gyerekszínészek (Ford más kategória) igyekezete is. Ennél már az is izgalmasabb, s nem kevésbé fantasztikus, hogy Orson Scott Card épp milyen kirohanásokat szokott kedvenc céltáblái, a melegek ellen rendezni.
A ProVideo bemutatója
