Film

Végjáték

  • - kg -
  • 2013. december 14.

Film

Egy, azaz 1 főn (amerikai, 33 éves) végzett mintavételes felmérésünk kimutatta, hogy Orson Scott Card Ender's Game című ifjúsági sci-fijén egy teljes generáció cseperedett fel az Államokban, míg tehát nálunk csak a sci-fi rajongók szűk köre tartja számon a később sorozattá terebélyesedett művet, túl az óceánon Ender történetét falta minden tizenéves kamaszkora legszebb nyarának esős vasárnapjain.

Ennyit a történelmi háttérről, mert szívügy ide vagy oda, a regény ezer éve tervezett megfilmesítése kábé olyan gyomros az érzelmileg érintettek számára, mint amilyen a Jávor Pál-rajongóknak Árpa Attila feltűnése volt az új Hyppolitban. Az persze rendjén való, hogy egy 1985-ös regény adaptálásakor a készítők igyekeztek olyan jövőt kreálni, ami utoljára a nyolcvanas években tűnhetett újnak. Ugyanez áll Harrison Fordra is, akinek itt használt arcvonásai még a nyolcvanas években rögzültek a színész ábrázatán. Ford egy határon fekvő űriskola poroszos kiképzője, az ő keze alatt kell a kis Endernek zseniális hadvezetővé érnie, mert ebben a jövőben csakis a hadra fogható gyerekeken múlik, mi lesz a népétel: emberhús vagy alienpörkölt. A Végjátékról lerí, hogy a két évtizedes sietségben a finomságok kidolgozására nem maradt idő, mert ott, ahol Ben Kingsley festett arcú bölcs harcosként jelenik meg, hiába minden, még az egyébként tehetséges gyerekszínészek (Ford más kategória) igyekezete is. Ennél már az is izgalmasabb, s nem kevésbé fantasztikus, hogy Orson Scott Card épp milyen kirohanásokat szokott kedvenc céltáblái, a melegek ellen rendezni.

A ProVideo bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.