Mégpedig két olyan sztártól (Hugh Jackman, Jake Gyllenhaal), akik voltak már kigyúrt szuperhősök. Hogy hogyan történhetett mindez, nem tudnánk megmondani, legutóbb talán Fincher Zodiákusa közben érezhettük azt a nyomozós filmektől szokatlan részletgazdagságot és a műfajon túlmutató ambíciókat, amelyek most Denis Villeneuve filmjét működtetik két és fél órán át. A Fogságban a megszólalásig hasonlít egy filmre, nyilván a rengeteg hasonszőrű gyerekrablós-sorozatgyilkosos-bosszúálló szülős-tikkelő nyomozós fércmunka miatt kell ezt - némileg magunk előtt is - bizonygatni, pedig szeretjük azt hinni, hogy nem ismerjük a műfaji előítéleteket (csak a sóskát és a musicalt nem szeretjük annyira). Villeneuve-nek nincs semmi trükkje; egyfelől technikásan végigviszi a nyomozási szálat (hál' istennek, nem fedi fel, miért tikkel Gyllenhaal), másfelől elég időt szentel a fájdalmukba majd belerokkanó szülők - két család - fokozatos leépülésének. Hogy a végén tesz-e engedményeket a néző lelki békéje érdekében? Igen, tesz, ám ez mit sem von le Roger Deakins képeinek borongós szépségéből, és abból az örömből, amit egy tisztára filmnek tűnő valami tud szerezni az embernek.
A Pro Video bemutatója
