Film

Starbuck

  • - kg -
  • 2013. december 21.

Film

Jönnek fel a kanadai kisműfajok: Alice Munro Nobeljével a kanadai és úgy általában a novella kapott aranyfedezetet, de nem kell többé aggódni a spermadonor-komédiák fennmaradásáért sem: a francia-kanadai Starbuck sikere azt jelenti, hogy új, a közelmúlthoz képest mindenképpen rózsásabb fejezet nyílt a spermabankokból kiinduló ondókomédiák (ondkom) történetében.

Már csak azért is felelőtlen dolog lenézni a spermavígjátékot, mert nélküle például sohasem tudnánk meg, mit érezhet egy negyvenes, kékgalléros, felelősséget hírből sem ismerő férfiember, aki fiatalabb éveiben addig járt a spermabankba, míg a sok betétből 300-nál is több gyermeke született. Ami nem is lenne még gond, ha felcseperedvén a kisvárosnyi utód ne akarná megismerni - akár peres úton is - a tégely tartalmának tulajdonosát. Ken Scott filmje azon a pályán játszik, ahol a játszi könnyedséggel előadott oltári blődségek versenyeznek, és itt valóban a könnyedségen áll vagy bukik minden. Azon a könnyedségen, mely jó ízléssel és arányérzékkel párosulva jól navigálja a cselekményt poén és pátosz között, és ami mit sem érne egy alkalmas színészarc nélkül. Egy olyan nélkül, mely a két p betűs véglet között megnyerő módon váltakozik. A kanadaiaknak biztosan ismerős Patrich Huardnak pont ilyen az ábrázata - ugyanez a szintén Scott által rendezett hollywodi remake (bemutató decemberben) hőséről, Vince Vaughnról aligha állítható. Nem tehetünk mást, mint bizakodunk, hogy a tenyeres-talpas amerikai komikus nem veti vissza az ondkom épp csak elkezdődött felemelkedését.

Az Anjou Lafayette bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.