Film

Itt a vége

  • - kg -
  • 2013. november 23.

Film

Biztos fekszik a filmalapnál egy olyan filmterv, ami úgy kezdődik, hogy Csányi Sándornál (a színésznél) este buli lesz, s mindenki ott lesz; Fenyő Ivántól Tompos Kátyáig mindenki magát játssza, s ide toppan be Nagy Ervin és Nagy Zsolt mint két jó haver.

Még a nevük is hasonló - ez külön vicc tárgyát képezi majd a későbbiekben, amikor a Kazinczy utcai bérleményre rászakad a világvége, amit hőseink egymás szívatásával és a saját filmjeiken való betépett röhögéssel bekkelnek ki. Ha létezik ilyen filmterv, elő vele, az olvasók elszöszölhetnek még rajta, de mindenképp jár a 200 milla, mert van a dologban fantázia. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy épp mozikba került egy amerikai darab, mely nemcsak, hogy nagyon hasonlít a fentiekhez, de felettébb vicces is. Csányi-Nagy-Nagy-Tompos helyett olyan arcok hülyéskednek benne, mint Seth Rogen, James Franco, Jay Baruchel és Emma Watson, de azért felhívnánk a nekibuzdult hazai készítők figyelmét, hogy a látszólag könnyűkezű és pehelyszájú marháskodás mögött van némi meló is. Mert miközben Franco francóskodik, Seth meg mackósan sethtepertél, a fiúk lezavarnak egy komplett zombis-kannibálos-sátános világvégét is, s így az élvezeti értékek (az összes létező horrorhülyeség és az összes létező színészhülyeség) összeadódnak. A magyar változatot pedig rendezze Herendi vagy Gigor - előbbi a Bűnös várossal, utóbbi a Nándorfehérvár hőseivel (fiktív magyar film mindkettő) bizonyította, hogy képes iróniával viszonyulni a magyar film szent örökségéhez.

Az Intercom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.