- minek -

Kevés olyan zenekar akad e honban, amely olyan jóízűen, tenyérbemászó őszinteséggel és zavarba ejtő dallamossággal tolná a keserédes angolszász indie gitárzenét, mint a Felső Tízezer. Már a 2015-ben, közvetlenül megalakulásuk után felvett első albumuk, a Normális élet is remek darab, a tavalyi háromszámos EP pedig remekül ágyazott meg a most frissen kijött második nagylemeznek.

A visszatekintéshez megvan már a kellő távlat, így nyugodtan leírhatjuk: Anna Calvi személyében egy erős, szuverén, minden tekintetben saját hanggal bíró előadó jelent meg, teljes alkotói fegyverzetben még az évtized elején.

Semmi sem tudja úgy megzavarni a műfaji kalitkák stabilan kijelölt rácsaihoz szokott zenerajongót, mint amikor a zenészek egymástól látszólag távoli műfajokat uszítanak egymásra – mint vadakat az arénában –, ám a stíluselemek végül a várakozásokra rácáfolva harmonikusan egybesimulnak az értő kezek alatt.

Általában a nagyobb európai fesztiválokon is nyomasztó az angolszász zenekarok fölénye – ritka alkalom, amikor a Szigeten, hétfő este leginkább egy francia csapat felléptét várja a (speciális igényű) koncertlátogató.

Az idei Sziget Fesztivál mezőnye jóval erősebb, mint amit az elmúlt években megszokhattunk – vonatkozik ez a „tánckompatibilis” popzenékre is. Erős a skandináv felhozatal, de nem csak rájuk kell figyelni.